2018. szeptember 6., 13:20

Szeptember 9-én vasárnap vietnámi delegáció látogat Szentendrére, fogadásuk miatt reggel 8 és dél között forgalomkorlátozások lesznek a városban.

2018. szeptember 09-én 08.00 órától 12.00 óráig vietnámi delegáció látogatása miatt Szentendrén az alábbi helyeken lesznek közlekedést érintő korlátozások:

A delegáció érkezésének és közlekedésének útvonala: Duna korzó – Lázár cár tér – Bogdányi utca – Fő tér – Városház tér – Péter Pál utca

A látogatással érintett terület

eken 2018. szeptember 09-én vasárnap 8.00 órától várhatóan 12.00 óráig az alábbi lezárásokra lehet számítani:

–  A Duna korzó Péter Pál utca és Rév utca közötti szakaszára, valamint

–  A Lázár cár tér – Bogdányi utca (Fő tér és Lázár cár tér közötti szakasz) – Fő tér – Városház tér területekre behajtási tilalom lesz érvényben a delegáció közlekedésének biztosítása érdekében,

– a Rákóczi Ferenc utca a Pátriárka utca kereszteződésétől a Városház tér irányába, a Bogdányi utca a Rév utcától a Lázár cár térig, valamint az Alkotmány utca zsákutca lesz,

– A Péter Pál utca teljes hosszán a megállás és várakozás tilos lesz a várakozásra kijelölt helyeken is,

– A Rév utcai parkoló ezidő alatt szabadon használható.

Kérjük a fenti közlekedési rend figyelembe vételét és betartását, valamint az érintett útszakaszokat legkésőbb 2018. szeptember 09-én vasárnap reggel 08.00 óráig gépjárműveikkel hagyják el. Ezen időszak alatt a lezárással érintett területekre áruszállítás céljából sem lehet behajtani!

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.