
A testvérvárosi megállapodás 10 éves évfordulója alkalmából szentendrei küldöttség járt tavaly Hội An-ban, a város önkormányzatának meghívására. Ezt a meghívást viszonozta most Szentendre és fogadta a Hội An város vezetőit.
A delegáció tagjai megérkezésük napján idegenvezető kíséretében Szentendrével ismerkedtek, majd június 13-án, pénteken a két város együttműködéséről tárgyaltak a Városházán.
A tavalyi látogatáson áttekintették a testvérvárosi megállapodásban foglalt együttműködési lehetőségeket és elhatározták, hogy pontosítani fogják ennek kereteit, lehetséges formáit, amelynek legfőbb célja, hogy a két város kölcsönösen folyamatosan jelen legyen a másik életében. A kultúra, turizmus, sport, ifjúsági csereprogramok területén megvalósítandó konkrét eseményeket, programokat a két önkormányzat intézményei közösen határozzák meg, ezért a megbeszélésen részt vettek az Ferenczy Múzeumi Centrum és a Hamvas Béla Pest Megyei könyvtár vezetői, munkatársai is.
A kulturális együttműködésben Szentendre vállalta, hogy fogad és fellépési lehetőséget biztosít művészeti csoportoknak. Jövőre vendégül látnánk egy-egy hónapra két képzőművészt, akiknek az itt készült munkáiból kiállítást szervezünk. A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár felajánlotta, hogy Hội An városának megismertetése érdekében kiállítást szervez, és vietnámi témájú író-olvasó találkozásokat is előkészíthetnek a két város könyvtárának közvetlen együttműködésében.
A vietnámi delegáció azt javasolta, hogy mindkét városban létesítsenek egy-egy kertet, amelyek a testvérváros nevét viselik és a városokra jellemző növényekkel ültetnek be. Az iskolák közötti kapcsolatfelvételt is szorgalmazták, például online formában történő együttműködést, digitális projektek közös kidolgozását. Felajánlottak Szentendrének 200 lampiont is.
A megbeszélésen felvetődött egymás jobb megismerése érdekében csoportok utaztatása is, ennek költségeit szponzorációkból lehetne előteremteni.
A jó hangulatú, baráti hangnemben folytatott megbeszélésen intenzívebb együttműködés körvonalazódott.
A delelgációt Hội An polgármestere, Nguyen Van Son vezette, tagjai voltak a polgármester-helyettes, az önkormányzat tervezési és pénzügyi, valamint kulturális vezetője és a város párttitkára.
A délutáni program Szentendre Nemzetközi Kapcsolatai Egyesület (SZNKE) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi kiállítás megnyitójával és az utána rendezett születésnapi díszvacsorával folytatódott.
Fotó: Bellai László / Szentendre.hu