A gyermekek napközbeni ellátása során fizetendő térítési díjhoz nyújtott helyi támogatás.
Jogosultsági feltételek:
Szentendre Város Polgármestere természetben nyújtott szociális ellátásként a gyermekintézményben fizetendő térítési díjat átvállalja, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének 300%-át (85 500 Ft).
Nem jogosult az ellátásra a gyermek, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, és e jogosultsága alapján térítési díjat nem fizet.
Az ellátás megállapítása iránti kérelmet a gyermekintézmény is benyújthatja, ebben az esetben azonban köteles gondoskodni a kérelemmel együtt benyújtandó okiratok szülőktől történő begyűjtéséről és csatolásáról.
Az ellátást az adott nevelési évre, illetve tanévre kell megállapítani.
A támogatás megállapítása szempontjából gyermek az a személy is, aki a nappali oktatás munkarendje szerinti tanulmányokat folytat, és a huszonharmadik életévét még nem töltötte be.
Rendkívüli méltánylást érdemlő esetben (különösen ha a gyermek árvává válik vagy a család a gyermek testi, lelki, erkölcsi nevelését veszélyeztető helyzetbe került) kérelemre, a Munkacsoport által elvégzett környezettanulmányt követően, a Munkacsoport támogatása esetén a Polgármester a fentinél magasabb támogatást állapíthat meg. Az egy főre jutó havi jövedelem ebben az esetben sem haladhatja meg a szociális vetítési alap 500%-át (142.500 Ft).
A támogatásra való jogosultságot megállapító határozat alapján a gyermekintézmény utólag közli az igénybe vett étkezések számát, és ez alapján kerül sor a térítési díj gyermekintézmény javára történő átutalására.
A kérelemhez az alábbi dokumentumokat kell mellékelni:
– a kérelmező és családjának jövedelemigazolása és vagyonnyilatkozata
– a gyermekintézményben fennálló jogviszonyt igazoló okirat.
Nyomtatvány:
– kérelem gyermekintézmény térítési díjának átvállalásához: Gyermekintézmény térítési díj átvállalása