2016. december 28., 12:13

Krizbai Gergely „Krizbo“ szentendrei születésű grafikus december 6-án, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vehette át a Kortárs Folyóirat Képzőművészeti díját. A lap azon művészek közül dönt a díjazott személyéről, akik az adott évben valamelyik lapszámot illusztrálták munkáikkal.

krizboKrizbo a Kortárs szeptemberi számában publikálta a NapiSzörny-ciklusából készült válogatást. A sorozatot 2012 novemberében kezdte, fő témája a mindennapi élet abszurditása.
Novotny Tihamér, a lap művészeti vezetője így ír róla indoklásában: „Személyiségét, ötleteit, gondolatait és indulatait fiatalos lendülettel, sokféle műfajban és technikában űzi, fejleszti, fejezi ki. Jelesül fényképez, fest, rajzol, digitális technikákkal foglalkozik, arculatokat, logókat, plakátokat tervez, illusztrációkat és autonóm grafikai sorozatokat készít (…). Nagyreményű alkotónk minden tematikus sorozatát az animálhatóság, a képregényszerű gondolkodásmód, a karikatúraszerűen humoros és szatirikus látásmód, valamint a kortársi rajzfelfogásoktól nem elzárkózó, sőt, az avantgárd és neoavantgárd meghatározó törekvéseinek formai eredményeit és módszereit bátran használó, azokkal tanulékonyan, robbanékonyan kísérletező, felszabadítóan szellemes, a dolgok lényegét tisztán megragadó, gunyoros és groteszk kritikai hang jellemzi“.
Az érdeklődők a budapesti Lazy bárban – Astoria, Károly körút 10. – nézhetik meg Szörnyes tematikájú kiállítását, de aki nem akar a fővárosba utazni, jövőre Szentendrén is megnézheti az anyagot: Krizbo Szörny-tárlata január 21-én, 18 órakor nyílik a Menta Art Cafe-ban. A kiállításon az immár közel 300 grafikát számláló sorozatból mutat be tematikus válogatást, Test és Szentség témakörben.
Krizbo nevét Szentendrén főleg a városi logópályázat kapcsán ismerheti a közönség, de ő tervezte a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, a Szentendrei Teátrum és Nyár, valamint a Pest Megyei Könyvtár arculatát is. Korábban több mint egy évig ő készítette a Szentendre és Vidéke lap címoldalgrafikáit, ahogy e lapszámunkét is.
A díj ugyanakkor jól mutatja: az alkotó egyaránt otthonosan mozog a tervezőgrafika és a képzőművészet területén is, sőt, hitvallása szerint a kettő koránt sem esik annyira távol egymástól, mint amennyire külön kezeljük.
Krizbo médiuma elsősorban a digitális képalkotás: bár grafikái alapját szinte minden esetben papíron, „analóg“ eszközökkel elkészített rajz adja, a színezést, sőt olykor a kompozíciót utólag, számítógépen módosítja. A végeredményt limitált példányszámú giclée nyomatok formájában prezentálja: ez a technológia a művészek, galériák és múzeumok által széles körben felhasznált nyomdai eljárás, semmihez sem hasonlítható, erősen pigmentált, élénk színeinek és időtállóságának köszönhetően.
Blogját a www.krizbo.com oldalon olvashatják, munkáit pedig a facebook.com/napiszorny, valamint a behance.com/krizbo címen találhatják meg az érdeklődők.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 10

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 10

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
sze 10

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
sze 10
sze 10

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
sze 10
sze 10
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26