2016. június 3., 14:28
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az egykori honvédségi tiszti kaszinó évtizedek óta elhanyagolt, de most frissen felújított épületében nyílt meg június 2-án a Szentendrei Kormányablak. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára, Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, valamint Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere és Varga László, a Szentendrei Járási Hivatal vezetője is.

Vitályos Eszter államtitkár beszédében felidézte azt az időszakot, amikor az eltűnt iratok beszerzéséhez, az állampolgári és a céges ügyek intézéséhez sok időre, esetleg szabadságra, türelemre és pénzre volt szükség. Hangsúlyozta, hogy „ez a mai avató ünnepség nem csak azért fontos, mert szép példája annak, hogy a kormány milyen sikerrel alakította át a korábbi, bürokrácia központú állami ügyintézést, emberközpontú, ügyfélközpontú, valódi szolgáltató ügyintézéssé. Hanem azért is, mert egy számomra nagyon kedves városban ünnepelhettem és öröm volt látni, hogy az évtizedekig elhanyagolt épület milyen szépen megújult, és újra a közügyeket szolgálja”.

„Az állampolgárok mindennapjainak megkönnyítése a legfontosabb szempont”- ezt már Baltay Tímea helyettes államtitkár fogalmazta meg beszédében, majd hozzátette, hogy „gyors, hatékony és egyszerű ügyintézést vár el az állam és az ügyfél is a kormányablakoktól. Jelenleg 1131 ügykör érhető el Szentendrén is, és a héten a kormány úgy határozott, további háromszáz ügykörrel bővül az intézhető ügyek száma a kormányablakokban. Ez természetesen nagy terhet ró az ügyintézőkre, de a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzésével remélhetőleg naprakésszé tudják tenni a tudásukat”.

Tarnai Richárd kormánymegbízott ünnepi beszédében a Kormányablaknak otthont adó épület múltját állította párhuzamba a magyarországi közigazgatás történetével. Elmondta, hogy „a második világháború előtt a magas szakmai színvonalon megépített épületet ugyanúgy hagyták leromlani, mint ahogyan az államszocializmusban hagyták szétesni a Magyary Zoltán közigazgatási szakember által 1945 előtt megalkotott állami szolgáltatások rendszerét. A jenga nevű játékhoz hasonlóan kihúzták az államigazgatás és a közigazgatás összes fiókját, és az egész, mint az utolsó játékosnál, 1990-re majdnem összedőlt. Ezt a rendszert kellett 2010 után újra felépíteni, amelynek eredményeként ebben az újjáépített tiszti kaszinóban a tartalom és a forma is egymásra talált”.– zárta gondolatait a kormánymegbízott.

Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre város polgármestere köszöntőjében szólt az épület állapotát érintő látványos átalakulásról, és kiemelte, hogy „nemcsak a termék, a szolgáltatás minősége fontos, hanem a kiszolgálás, az ügyfélfogadás még fontosabb. Olyan sok ügyet lehet a kormányablakoknál intézni, hogy előbb-utóbb mindenki betér ide, ezért fontos, hogy jól és hatékonyan működjön az intézmény. A polgármester végül Tatios ókori görög filozófust idézte, aki egykor így fogalmazott: ”Soha nem zárul be előtted egy ajtó, hogy egy ablak ki ne nyílna” majd pedig hozzátette „most pedig kormányablakot nyitunk az emberek számára”.

Az eseményen köszöntőt mondott Varga László, a Szentendrei Járási Hivatal vezetője is.