2016. január 15., 16:39
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

2016. január 21-én, jövő csütörtökön tartja évi első ülését Szentendre Város Önkormányzata képviselő-testülete. Napirenden lesz mások mellett a Kulturális Központ ügyvezetőjének kiválasztása, a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelet, a Ferenczy Múzeum szerkezeti átalakítása, a szelektív hulladékgyűjtés ügye és az új Dunyha program.

20150228_városháza_kicsiA januári testületi ülésen napirendre kerül a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. új ügyvezetőjének kiválasztása. A beérkezett pályázatokat az erre a cálra létrehozott szakmai bizottság véleményezi szerdán, a döntést ennek alapján várhatóan csütörtökön hozza meg a képviselő-testület.  A bizottság munkájában részt vesz Sólyomné Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester és Boda Anna Mária, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke, valamint a  Színházművészeti Bizottságtól négy, az Emberi Erőforrások Minisztériumától egy tag.

A képviselőtestület folytatja a közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet megalkotását. Az emberi közösségek akkor életképesek, akkor élhető egy település, ha megvannak és működnek az együttélés alapvető írott és íratlan szabályai. Az ilyen normákat jelentős részben a helyi sajátosságok alakítják. Szentendrén igény mutatkozott arra, és lehetőség is van rá, hogy a képviselő-testület – széles körű társadalmi támogatottsággal – a legalapvetőbb szabályokat rendeletbe foglalja és megszegésüket – szigorúan alkotmányos keretek között –szankcionálja.

A 2015. december 12-én elfogadott költségvetési előirányzat-módosítás lehetővé tette a korábbi években keletkezett adósság maradéktalan rendezését, ám ahhoz, hogy a Ferenczy Múzeum a jövőben gazdasági szempontból is átlátható módon, a pénzügyi stabilitást fenntartva működjön, szükségessé vált az eddigi szerkezet átalakítása.

Az intézmény a jövőben új, az eddiginél hatékonyabb szervezeti rendben működik tovább a Ferenczy Múzeumi Centrum néven, a fenntartható stabilitás kialakítása mellett megtartva a magas szintű szakmai színvonalat.

A képviselő-testület 2015. második felében úgy döntött, bizonyos szelektív gyűjtőszigeteket megszüntetnek, illetve ezek kiváltására társasházak esetében a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés valósulna meg a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási rendszerfejlesztő KEOP projektjének keretében. A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási rendszerfejlesztő KEOP projektjének 240 literes hulladékgyűjtő edényeire kiírt közbeszerzés azonban sajnos eredménytelen lett, így a beszerzésre a projekt keretében már nincs lehetőség.

Időközben kiderült az is, hogy az állam Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervet készít, amely többek között meghatározza a közszolgáltatás ellátásának optimális területi lehatárolását és az adott területen minimálisan ellátandó közszolgáltatási feladatokat. Ennek függvényében dönt a testület a szelektív gyűjtés újjászervezéséről.

Mint tavaly év végén hírül adtuk, a Dunyha program támogatásának köszönhetően Szentendrén országos viszonylatban is kiemelkedő számú, 26 társasház nyújtotta be pályázatát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Otthon Melege felújítási pályázatára, melyen mindannyian támogatást is nyertek. A programban keretében összesen 465 millió Ft állami támogatással 582 lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg 2016-ban városunkban.

Annak érdekében, hogy a nyertes társasházak megvalósíthassák elképzeléseiket, hogy a 26 társasház beruházása sikeresen, megfelelő színvonalon és a pályázati előírásoknak megfelelően valósuljon meg, a javaslat szerint a beruházás teljes körű lebonyolításához is kérhető támogatás. Erre a célra a Dunyha program kibővítésével 25 millió Ft forrást biztosítana a város. A támogatás feltételrendszerének tervezetéről a januári ülésén dönt a testület.