2020. december 16., 17:39
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Új turisztikai koncepció kidolgozásába kezdett a TDM (Szentendre és Térsége Turisztikai Desztinációs Management Nonprofit Kft.), mert a pandémia után jelentősen átalakult/átalakul a turizmus is. A tervezett koncepciónak az a célja, hogy a lakosok és a turisták békésen, egymás mellett élvezhessék városunk szépségeit. Az új koncepció kialakításába szeretnék bevonni a szentendreieket és a turisztikában érdekelt cégeket is. A TDM először egy kérdőíves felmérést készít, majd kerekasztal-beszélgetéseket tervez. Most azt kérik, aki tudja, töltse ki a kérdőíveket, ami nagy segítséget nyújt az új koncepció kialakításában.

A TDM BEVEZETŐJE A KÉRDŐÍVEKHEZ

Szentendre város turizmusában is mély nyomokat hagyott a pandémia. Ez a helyzet újragondolásra késztet bennünket, hiszen legfontosabb célunk a helyi lakosság életminőségének javítása.
Egy város csak akkor lehet sikeres turisztikai szempontból, ha az ott élők is szeretnek benne lakni. Fontos, hogy a közterek közösségi térré váljanak, mert ettől érzik jól magukat az ittlakók és az idelátogatók is. A tervezett koncepció célja, hogy a lakosok és a turisták békésen, egymás mellett létezzenek, együtt élvezzék városunk szépségeit.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az itt élők ismerjék és szeressék városunkat! Ez az egyik alappillére az új turisztikai koncepció kidolgozásának. A másik pillér, hogy minél szélesebb körben vonjuk be az érintetteket, hogy megismerjük a lakosság és szolgáltatók véleményét. Ezt egy többlépcsős felméréssel kívánjuk feltárni: lakossági és szolgáltatói kérdőívekkel, kerekasztal- beszélgetésekkel, civil szervezetek és a turisztikában érdekelt cégek megkeresésével.

Terveink szerint, a kérdőívek eredményeinek feldolgozásával közelíthetjük egymáshoz a különböző nézőpontokat. A lakossági és a szolgáltatói kérdőív online formában is elérhetők a város honlapján, illetve az irányszentendre.hu oldalon. Önt is kérjük, hogy segítse munkánkat válaszaival, néhány perc ráfordítással, pár kattintással! Köszönjük!

Lakossági kérdőív >>
Vállalkozói kérdőív >>

fotó: foursquare.com