2016. november 21., 17:23

 

Fontos a felkészülés a téli útviszonyokra – figyelmeztet a rendőrség. A gépkocsivezetőknek még az igazi hideg téli időjárás beköszönte előtt érdemes szakemberrel átvizsgáltatni az autókat, a téli gumik cseréjéről időben gondoskodni kell a biztonságos közlekedés érdekében.

A gumicsere mellett célszerű átvizsgáltatni a lámpákat, a futóművet. Az autóban már ekkor érdemes elhelyezni fagyálló és ablakmosó folyadékot, mindent, ami szükséges lehet a hidegebb napokon. Az ősz beköszöntével, majd a téli időszakban a csúszós, havas, jeges utakon másfajta vezetéstechnikára lesz szükség, mint nyáron. Az ezen időszakban bekövetkezett balesetek fő oka, hogy a közlekedésben résztvevők nem veszik figyelembe a megváltozott időjárási, látási és útviszonyokat, nem ennek megfelelően választják meg sebességüket.

Ősszel hamarabb sötétedik, ködös, esős időszak következik. November végén már megjelenhet a hó és a jég is.

tel_auto_utviszonyok

Tanácsok a gépkocsivezetőknek:

– időben szakemberrel nézessék át a gépkocsit;
– a kocsiban helyezzenek el jégkaparót, jégoldó sprayt;
– a szélvédő, ablakok párosodása fűtéssel, száraz törlővel, ablaknyitással megszüntethető;
– fokozott figyelemmel közlekedjenek a jégfoltos, vízfoltos aszfaltburkolaton;
– célszerű nagyobb követési távolságot tartani a csúszós utakon;
– hosszabb útra érdemes melegebb ruhát, plédet, meleg italt a kocsiba készíteni;

– hosszabb utazást megelőzően tájékozódjunk, hogy az érintett vagy a célállomás szerinti országban vezettek-e be olyan korlátozást, amely például a téli gumik, vagy éppen a hólánc kötelező használatára irányul. Ha igen, akkor a szükséges felszerelések nélkül ne induljanak útnak, mert ezek meglétét az adott ország területére való belépésnek a feltételévé tehetik;
– indulás előtt tájékozódjanak az utak járhatóságáról, a várható időjárási helyzetről!

A téli időszak a gyalogosok közlekedésére is veszélyt jelenthet. A csapadékos, illetve csúszós úttesten a gyalogosok is lassabban közlekednek, az eleséstől, elcsúszástól való félelem elterelheti a figyelmüket a közlekedés más részvevőiről.

Mindenkit hazavárnak, ezért kérjük, fogadják meg a fentieket a balesetek megelőzése érdekében!

Vezessenek óvatosan, legyenek körültekintőek!

Szentendrei Rendőrkapitányság

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 04

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 04

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.