2016. augusztus 30., 08:10

A Hagyományok Háza és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum szervezésében ismét összejönnek a legkiválóbb hazai és határon túli magyar és nemzetiségi zenekarok, szóló hangszeresek az idén harmadszor megrendezett Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójára szeptember 3-án és 4-én.

tanchazzen3

Szeptember 3-án, a találkozó nyílt napján a nagyközönség is részese lehet a több mint 40 éve működő táncházmozgalom zenekarai, hangszeres szólistái, énekesei közreműködésével létrejövő, egész napos zenés forgatagnak. Ezen a napon a régi épületek életre kelnek, szinte még a falak is muzsikálnak, hiszen 10 portán 20 meghívott zenekar és tanítványaik, idős mestereik, valamint énekesek zenélnek egész nap. A gazdag programkínálatot kézműves-foglalkozások, gyermek- és családi programok, tánc- és énektanítás, hangszerkészítők bemutatója, hangszer- és zenészfotó-kiállítás, ismeretterjesztő előadások, borkóstolás, rendhagyó tárlatvezetések és az elmaradhatatlan vásártér teszi teljessé. A nyílt napot az este 19 órakor kezdődő gálaműsor zárja hagyományőrző zenész- és énekesmesterekkel.

Portazenekarok

Babra, Bartis Zoltán „Kicsi” és bandája, Berka Együttes, Dobroda zenekar, Dűvő zenekar, Csurai Attila zenekara, Fláre Beás, Fokos zenekar, Gázsa zenekar, Khamoro Budapest Band, Magos Együttes, Magyar Dudazenekar, Magyar Tekerőzenekar, Németh Dénes és zenekara, Szászcsávási Banda, Szigony zenekar, Téka együttes, Varjos zenekar, Vujicsics Együttes, Zerkula zenekar

Hagyományőrző vendégek

Csallóközi vonósbanda: Farkas János „Manus”, Vontszemű László; Magyarpéterlaki vonósbanda cimbalommal: Lunka József, Lunka Albert, Csurkulya József, Ötvös János; Moldvai furulyás: Legedi László István (Klézse); Nemespátrói énekesek: Dömötörfi Józsefné Szmodics Borbála és Szakál Miklósné Szmodics Rózsa

A találkozó szakmai napján, szeptember 4-én az előzetesen regisztrált jelentkezők számára szerveznek zenei mesterkurzusokat, szakmai előadásokat, könyvbemutatót, szakmai kiadványok vásárát a Pap-szigeti kempingben.

tanchazzen1

tanchazzen2

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
csü 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 11

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
csü 11

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
csü 11
csü 11

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
csü 11
csü 11
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26