Ma, vagyis szeptember 16-án Nagymarosnál több mint fél métert emelkedik a víz szintje. Este 19 órakor 416 cm-es vízszintre számítanak, ami Szentendrén mintegy 450 cm-t jelent. A tetőzés a hydroinfo mai előrejelzése szerint szeptember 20-ra várható 709 cm-nél, ami néhány cm-rel alacsonyabb vízszint, mint a korábban előrejelzett. Ez 740-750 cm közötti vízszintet jelent Szentendrénél, a tavaly decemberihez képest 1,6 méterrel magasabb, a 2013-as árvízi tetőzéstől 40-50 cm-rel kevesebb. A korábbi árvizek tapasztalatai alapján a Szentendrén mért vízszinteknél város több pontját az alábbiak szerint éri el a Duna.
Szentendrén a 480–500 cm-es vízállásnál a Duna eléri a Postás strand sétányát, elönti a mobil árvízvédelmi fal szervizútját, a Sziget utca északi részét, a Papszigeten a Hullám utcát, Derecskén a Dunakanyar sétány több alacsonyabb pontját. A Dunakanyar sétány ingatlanjainak udvarán megjelenhet a víz, de ennél a vízállásnál az épületeket valószínűleg nem fogja elérni.
A szentendrei 560-580 cm-es vízállásnál az emelkedő víz részben, illetve teljesen elönti a Dunakanyar sétányt, Sellő utca végét, Kőhíd utcát, Árbóc utca végét, a Dereglye utca végét, a Papszigeten a Hullám utcát, a Sziget utca Dunával párhuzamos teljes szakaszát, a Czóbel sétány gyalogos szakaszát, a mobilfal szervizútját, a Papszigeti út 12-20. közötti szakaszát. Az érintett utcákat, utcaszakaszokat a vízszint emelkedésétől függően zárják le.
A szentendrei 600 cm feletti vízállásnál a folyó elönti a Dunakanyar sétányt teljes hosszában, a Sellő, Kőhíd, Árbóc, Dereglye, Vadkacsa utcákat, a Derecskei út 10-14 közötti szakaszát, Papszigeti utat, a Papszigeten a Hullám utcát, a Sziget utca Dunával párhuzamos teljes szakaszát és az 1-3 szám közötti szakaszt, a Czóbel sétány gyalogos útját, a mobilfal szervizútját.
A szentendrei 700 cm feletti vízállásnál a legnagyobb dunai árvíz idején, 2013-ban elöntött területek ismét víz alá kerülnek.