A Nemzetközi Cigány Dal Napja alkalmából augusztus 8-án, csütörtökön este a Dunaparti Művelődési Ház udvarán és a Dunakorzón fergeteges hangulatú koncertek várják az érdeklődőket 18 órától. Fellépnek: Canarro zenekar (francia manouche swing, gypsy Jazz), a Várkonyi Csibészek (progresszív etno-cooljazz gipsy worldsoulbass) és az EtnoRom (roma világzene) Szalóki Ágnes énekes vendégszereplésével.
2024. augusztus 8-án, harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban idén már hat ország 15 helyszínnel vesz részt és 50 zenekar fellépésére kerül sor itthon és külföldön Rostás Mihály „Mazsi” (a Lakatos Mónika és a Romengo és a MazsiMó – GipsyMó zenekarok alapítója és zenekarvezetője) kezdeményezésére. Az eseménysorozat arca Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX-életműdíjas roma énekesnő.
A Nemzetközi Cigány Dal Napja a sokszínűséget ünnepli legendás cigány és nemcigány művészek részvételével évről-évre bővülő helyszín- és programkínálattal. 2024-ben tíz magyarországi városban, valamint öt külföldi helyszínen, közel ötven fellépő zenekarral várják a közönséget a Nemzetközi Cigány és Világzenei Hálózat szervezésében ingyenes koncertekkel. A flamencotól a balkáni rezesbandákig, a jazzes ritmusokig elvarázsol bennünket a cigány kultúra életöröme, dinamizmusa és mélysége egyaránt. A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy merüljenek el a felejthetetlen zenei élményekben jobban megismerve, megtapasztalva a cigány kultúrát.
Európa egyik legszínesebb, leggazdagabb nemzetisége a cigányság páratlan és a mai napig élő, fejlődő zenei kultúrával, amely a történelem során is számos ponton járult hozzá az európai zenekultúra fejlődéséhez. Nincs még egy olyan népcsoport, amely jelen lenne az Unió összes országában, ily módon az európai közösségnek nagyon fontos összetartó ereje a cigányság. A cigány kultúra félreismerhetetlenül magán hordozza a saját jegyeket, egyúttal visszatükrözi a velük kapcsolatba kerülő nemzetek jellegzetességeit is. A spanyol flamenco eleganciájától a szerbiai rezesbandák magával ragadó erejéig képes átölelni egész Európát és a világot, hirdetve a romák szokásait, nyelvét és végtelen életörömét. Kultúrájuk egyik legékesebb része az, amelyik a magyar nemzettel virágzik évszázadok óta, olyan gyümölcsöket teremtve, mint az éttermi cigányzene, az oláh-cigány muzsika és tánc, vagy a vonós magyar népzene.
Rostás Mihály „Mazsi”, a Cigány Dal Napjának ötletgazdája, művészeti vezetője és főszervezője az elmúlt évtizedekben négy kontinens, több mint harminc országában koncertezett a Kossuth-díjas és Womex életműdíjas Lakatos Mónika és a Romengo zenekar vezetőjeként és menedzsereként. Megtapasztalva és cigányul szót értve a különböző országok cigányzenei fesztiváljaival és cigány zenekaraival, hívta életre a Nemzetközi Cigány Dal Napja hiánypótló kezdeményezést és egyben a nemzetközi cigányzenei együttműködésekért sokrétűen tevékenykedő Nemzetközi Cigány és Világzenei Hálózatot egyaránt.