2022. augusztus 29., 20:15
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Ferenczy Múzeumi Centrum összművészeti fesztiválján, szeptember 9. és 11. között kitárják kapuikat a szentendrei templomok a zenei, irodalmi, egyházművészeti, építészeti és képzőművészeti programok előtt. A rendezvény helyszínein gyermektáboroztatás megsegítésére adományokat gyűjtenek. Az idei programsorozat üzenete a béke.  

A 2021-ben, hagyományteremtő céllal elindított összművészeti, szakrális rendezvénysorozat sikerére tekintettel, idén is változatos, igényes programokkal és rendkívüli templomi nyitvatartással vár mindenkit a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje. Egyházművészeti, vallástörténeti és építészeti előadások, irodalmi szalon Juhász Annával és Borbély Alexandrával, KÉK-séták a templomok között, kreatív alkotás a templomkertben, az Év Műtárgya program a Szerb Egyházművészeti Múzeumban, kórus- és klezmermuzsika, a Vujicsics Együttes, a Szent Efrém Férfikar, a Liszt Ferenc és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje – csak néhány, a színes események közül. A Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje programfüzete online lapozható ITT.

A programok szervezésébe a helyi vallási közösségek – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – és a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak. A zenei programokat és irodalmi és művészeti előadásokat a Ferenczy Múzeumi Centrum, az irodalmi eseményeket a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a városismereti sétákat a szentendrei TDM Iroda, a múzeumpedagógiai programokat a GYIK Műhely és a MANK Galéria munkatársai szervezték. A Szentendrei Kulturális Központ és a Teátrum biztosítja a programok technikai hátterét. Idén a Skanzen gyalogos és kerékpáros templomtúrákkal kapcsolódik az eseménysorozathoz.

A hétvégén, a Vajda Emlékmúzeum újranyitásával párhuzamosan nyílik a Vajda Szentendréje című szabadtéri tárlat az Alkotmány utcában, a Belgrád székesegyház kertjében. A püspöki székesegyház kerítésfalán látható tablókiállítás Vajda művein és azok helytörténeti vonatkozásain keresztül mesél a város múltjáról és jelenéről.

A programsorozat helyszínein gyűjtést szerveznek a szentendrei Szent Erzsébet Katolikus Karitász számára. A szervezet a ruha- és használati tárgyak gyűjtése és szétosztása mellett évente szervez nyári tábort azoknak a gyermekeknek, akiknek másképp nem volna lehetőségük a vidám vakációra. Ehhez nyújt segítséget a fesztiválhoz kapcsolódó gyűjtés: az adományokat gyermekek nyári táboroztatására fordítják. Ha lehetőségük engedi, adományaikkal kérjük, segítsék a nemes célt. Az adományokat a programhelyszíneken elhelyezett gyűjtődobozokban vagy a Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia (2000 Szentendre, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.) számlaszámán fogadják:
Számlaszám: 10403112-3111182-00000000
Közlemény: Karitasz gyermekprogram

Programok:

2022. szeptember 9. (péntek)

2022. szeptember 10. (szombat)
2022. szeptember 11. (vasárnap)

Szeptember 11-én, vasárnap reggel 7 órától éjfélig a Bogdányi út, valamint a Szerb köz Halász utca és Dunaár utca közötti szakaszát a rendezvény miatt elzárják a forgalom elől.
Köszönjük szíves türelmüket és megértésüket a forgalmi rend változása miatt.

Az FMC a programváltoztatás jogát fenntartja, eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.