2019. március 15., 16:21
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából állami kitüntetéseket adtak át. Széchenyi-díjat kapott dr. Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, Szentendre díszpolgára. A Magyar Érdemrend középkeresztje elismerést vehette át Szvorák Katalin, Kossuth és Liszt-díjas énekművész. Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Marosi Imréné, aki 1998-2009-ig vezette a szentendrei önkormányzat műszaki irodáját, valamint Waszlavik László József zenész, Munkácsy Mihály-díjat kapott Rényi Katalin festőművész, tervezőgrafikus és Sz. Varga Ágnes festőművész, grafikus.

Széchenyi-díjat kapott dr. Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója, turkológus, Szentendre díszpolgára. Fodor Pált az orientalisztika, azon belül főként a turkológia és a történettudomány területén végzett kiemelkedő jelentőségű kutatásai, valamint a magyar bölcsészettudomány nemzetközi megbecsültségét erősítő intézményvezetői és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként tüntették ki.

Kossuth-díjat kapott Kovács Miklós kékfestő mester, népi iparművész, a népművészet mestere a magyar népi kultúra hagyományainak ápolását és gyarapítását az évszázados múltra visszatekintő kékfestő mesterség művészi szintű gyakorlójaként és továbbadójaként több évtizede szolgáló, értékteremtő munkája elismeréseként. Kovács Miklós 1995-98-ig szakértőként tevékenykedett a szentendrei Néprajzi Múzeumban, egy eredeti kékfestő műhely kialakításában. Tiszakécskei családi műhelyük nemcsak a hazai, de az európai ipartörténeti ritkaságok közé tartozik.

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata elismerést vehette át Szvorák Katalin, Kossuth és Liszt-díjas énekművész a Parlamentben Áder János köztársasági elnöktől. A népdalénekes, előadóművész részére a magyar népzenei értékek megőrzését, valamint zenekultúránk nemzetközi népszerűsítését évtizedek óta kimagasló színvonalon szolgáló előadóművészi pályája elismeréseként ítélték oda a kitüntetést.

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta a köztársasági elnök a kiemelt nemzeti emlékhelynek számító budapesti Kossuth Lajos tér felújítása során végzett sokoldalú szakmai munkája elismeréseként Marosi Imrénének, aki 1998-2009-ig vezette a szentendrei önkormányzat műszaki irodáját.

A nemzeti ünnep alkalmából Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter állami kitüntetéseket adott át Áder János köztársasági elnök megbízásából a Vigadóban szerdán.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adta át a magyar hagyományok és a hazai zenekultúra ápolásában betöltött szerepe elismeréseként Waszlavik László József zenésznek.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden a Várkert Bazárban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjakat adta át. Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Rényi Katalin festőművész, tervezőgrafikus és Sz. Varga Ágnes festőművész, grafikus.

Gratulálunk a kitüntetetteknek!