2021. november 15., 12:46

A szentendreiek belátásának, jogkövető magatartásának köszönhetően sikeresnek bizonyul a közterületre helyezett útakadályok, parkolásgátló kövek felszámolása érdekében indított hatósági akció.

Az országos sajtó érdeklődését is felkeltette a biztonságos közlekedés érdekében indított önkormányzati kezdeményezés. Az októberben megkezdett intézkedések során mintegy hatvan felszólító levelet küldtek meg az ingatlantulajdonosok részére, melyben a közterület rendeltetésszerű használatát, illetve az az ingatlanok elé engedély nélkül elhelyezett útakadályok megszüntetését kérték. A hatóság és a lakosság együttműködésének köszönhetően látványosan tűnnek el a sok esetben balesetveszélyt okozó kövek, rudak, csövek, kaspók az ingatlanok előtti területekről. A intézkedés-sorozat sikere, hogy így büntetés kiszabására sem került sor.

Az önkormányzati hivatal munkatársai számára külön öröm – és mindannyiunk számára megnyugtató – a lakosság pozitív hozzáállása, hiszen egyre több helyütt már felszólítás nélkül is eredeti állapotba rendeződnek az ingatlanok előtti porták.
A korábbi cikkünkben említett utcákon túl a közeljövőben a város más területein is folytatódik a közterületet védő akció.

A Hatósági Iroda köszöni a lakosság együttműködését!

Ilyen volt:

Ilyen lett:

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
vas 07

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 07

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
vas 07

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
vas 07
vas 07

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
vas 07
vas 07
vas 07
vas 07

GyerekTeátrum 2022 – Mutasd magad!

augusztus 7.. 10:00 - 11:30
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26