2024. május 15., 16:19

Több lakossági fórumon vitatkoztak már a lakók a Hamvas Béla utca és Széchenyi István tér új forgalmi rendjéről, a legfontosabb szempontokról, javaslatokról. Május 9-én ismét terítékre került a téma a V8 különtermében, ezúttal a Mobilissimus Kft. koncepcióterve alapján. Az önkormányzat a fórumon elhangzott javaslatokkal kiegészítve rövidesen széles körű véleményezésre bocsátja a terveket. Kilencven nap áll majd rendelkezésre, hogy véleményezzék a koncepciót.

Pilis Dániel alpolgármester összefoglalta az eddig történteket, elmondta, hogy lakossági kezdeményezésre kezdett el foglalkozni az önkormányzat a terület forgalmi rendjének átalakításával. Eredetileg az ügy középpontjában a Hamvas Béla utca egyirányúsítása állt, de szakértők bevonása után nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal összetettebb problémát jelent a lakossági igényeknek leginkább megfelelő megoldás.

Méltatta a Civil Kotta aktivistáinak önkéntesként végzett munkáját, a kérdőíves felmérésük, az általuk készített sok személyes interjúnak köszönhetően igen részletes képet lehetett alkotni a lakók különböző, gyakran egymásnak ellentmondó elvárásairól. E kívánságok, igények és a Mobilissimus Kft. saját forgalommérései alapján elkészült a koncepcióterv.

 

Hangsúlyozta, hogy a fórumnak nem célja döntést hozni egy végleges tervről, hanem a terv bemutatása, közös értelmezése a fontos. Annál is inkább, mert a koncepciótervet véleményezésre fogjuk bocsátani – mondta az alpolgármester, hogy azok is kifejthessék álláspontjukat, akik ezen a fórumon nem tudtak részt venni, erre kilencven nap áll majd rendelkezésre. Mivel egy új forgalmi rend rendkívül összetett közlekedési probléma, ezért a majd bevezetett új forgalmi rendet néhány hónapos próbaidő után újraértékeljük és ekkor még lesz mód a finomításra.

Civil Kotta: arra törekedtünk, hogy minél több véleményt, álláspontot feltárjunk

A Civil Kotta Egyesület az önkormányzat partnereként vett részt az előkészítésben – mondta Szulovszky István, az egyesület elnöke –, hiszen az egyesületünk fő célja, a közügyekben való lakossági részvétel előmozdítása, erősítése. Ennek a forgalomtechnikai döntésnek az előkészítésében arra törekedtünk, hogy minél több itt lakót, itt dolgozót vagy alkalmanként erre közlekedőt elérjünk, hogy minél több véleményt, álláspontot feltárjunk, és így teljes képet alkothassunk a helyzetről. A tapasztalataink alapján egyértelmű, hogy vannak közlekedési, parkolási, közlekedésbiztonsági problémák. Hogy ezekből a véleményekből, javaslatokból mit és hogyan érdemes megvalósítani, az már szakértői feladat.

A terv egyirányúsítást, a közlekedésbiztonság javítását, az időkorlátos és lakossági parkolás bevezetését ajánlja

Szele András mobilitási vezető szakértő bevezetőjében röviden összefoglalta a Civil Kotta által is feltárt főbb problémákat, ezek: a parkolás, a szabálytalanul parkoló autók, a sebességkorlátozó táblák ellenére a gyorshajtás, a kétirányú közlekedést nehezítő várakozó autók az amúgy is keskeny Hamvas Béla utcában.

Majd összefoglalta a forgalommérési eredményeket: az átmenőforgalom fő útvonala a Hamvas Béla utca, a reggeli átmenő erősebb, a sokkal nagyobb délutáni forgalom ellenére a délutáni átmenő viszont kisebb, amit a hazaérkezők forgalma magyaráz.

Rendszámfelírásos vizsgálattal részletes felmérést készítettek a parkolási szokásokról, profilokról (egész nap parkoló, munkába járó, a lakótelepen dolgozó, egy-két órát várakozó stb.) és a parkoláskapacitás felhasználásáról. Általánosságban megállapítható, hogy az egész nap a lakótelepen parkolók aránya a legmagasabb, időalapon vizsgálva ez azt jelenti, hogy a parkolási kapacitás mintegy 60-70%-át ezek a gépkocsik kötik le. Egyes közterületeken a munkavállalói várakozók (napközben hosszabb időt várakoznak) a parkolókapacitás 23-30%-át foglalják le, míg a rövid időt itt várakozók a kapacitás 3-5%-ot kötik le.

Majd rátért a lehetséges forgalomtechnikai elképzelésekre, hosszabban magyarázva a realista stílusúnak nevezett javaslatot. A forgalomtechnikai javaslat szerint a közlekedési konfliktusok csökkentése, illetve gördülékenyebb forgalomlefolyás érdekében a Hamvas Béla utca Széchenyi térrel való csomópontjai közé eső szakaszt egyirányúsítanák észak felé, a Széchenyi tér északi oldala pedig nyugat felé lenne egyirányú. Mivel ez lehetővé tenné a járművek sebességnövekedését, ezért a 20 km/órás sebességkorlátozás indokolt, valamint több ponton a járdaszintre emelt forgalomlassító küszöböket kell kialakítani.

A parkolási gondok enyhítésére az időkorlátos és lakossági parkolás egyidejű bevezetését javasolják a Hamvas Béla utcán és a Széchenyi tér északi utcáján. A közlekedésbiztonság javítására a sebességcsillapításon túl új gyalogátkelőhelyek építésére van szükség a Hamvas Béla utca Kálvária úttal és Pomázi úttal való csomópontjaiban.

Közel két órán keresztül folyt a beszélgetés a bemutatott tervről, a fórum résztvevői további javaslatokkal, észrevételekkel finomították az elképzeléseket. Amiben mindenki egyetértett:  a résztvevők egyhangúan támogatták a meglévő parkolók fejlesztését és új parkolóhelyek építését, a terület több pontján új gyalogátkelők létesítését, a járdaszintre emelt forgalomlassító küszöbök kialakítását. Pilis Dániel alpolgármester megköszönve a részvételt elmondta, hogy a fórumon elhangzottakkal kiegészített forgalomtechnikai koncepcióterv rövidesen elérhető lesz a város web-oldalán, amire várják a véleményeket.