2021. augusztus 5., 18:04

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében a Szentendrei Postás Szabadstrand fejlesztésére az önkormányzat 2020 decemberében közel 29,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt több eleme a strand engedélyezett nyitása előtt megvalósult, a további elemek befejezésére az önkormányzat határidő-hosszabbítási kérelmet nyújtott be.

A beruházás keretében a Postás strand engedélyezett megnyitása előtt elkészült a babakocsival érkezők, a mozgássérültek, illetve a kajakos-kenusok számára az akadálymentes lejutást biztosító zig-zag palló kiépítése. Megtörtént a kültéri, 4 állásos zuhanyzó felújítása is.

A projekt további elemeinek – a közmosdó családbarát mosdóvá alakításának,  a térfigyelő kamerák telepítésének – befejezésére az önkormányzat határidő-hosszabbítási kérelmet nyújtott be. A kérelmet a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztálya (BFKH) által 2020. december 9-én indított és 2021. március végéig tartó vizsgálati eljárása indokolta. A BFKH vizsgálati eljárása alapjaiban kérdőjelezte meg a strand mint fürdőhely továbbműködtetéséhez szükséges engedélyezést, és így a projekt önerő nélküli, pályázati forrásból történő finanszírozhatóságát is.

Az önkormányzat – a támogatói ajánlásoknak megfelelően, a fürdőzők zavartalan pihenésének érdekében – a hátralévő elemek strandszezon utáni megvalósítása érdekében, 2021. november 15-ig tartó határidő-hosszabbítást kért. A kérelem elbírálása folyamatban van.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.