2020. május 29., 20:10
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A piac üzemeltető kiválasztását ért bírálatokra reagálva, Szentendre Város polgármestere május 21-én soron kívüli vizsgálatot rendelt el a Polgármesteri Hivatalban a szentendrei piac pályáztatási-üzemeltetési-szerződéskötési eljárásának teljes körű kivizsgálására. Az ellenőrzés lezárult, dr. Bartha Enikő aljegyző asszony ma átadta jelentését a polgármesternek, aki röviden értékelte is azt.

A vizsgálat bár több hiányosságra, időbeni csúszásra, határidő túllépésre rámutatott a pályáztatási-üzemeltetési-szerződéskötési eljárás során, azonban – a jelentés készítő dr. Bartha Enikő szerint – olyan súlyú mulasztást nem tárt fel a hivatal munkatársainak munkavégzésével, kötelezettségének teljesítésével kapcsolatban, amely fegyelmi vizsgálat elrendelését indokolttá tenné.

Az aljegyző asszony többek közt azt javasolta vizsgálati jelentésében, hogy a pályázati feltételek kidolgozásába külső szakembereket is célszerű bevonni.  A hivatal munkáját, a határidők betartásánál a koronavírus-járvány elleni védekezés is lassította, a munkatársak többsége a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban kaptak feladatokat.

„A jelentést természetesen elolvastam, de a jövő héten a városvezetéssel, jegyző úrral, a vizsgálatban megnevezett, érintett irodavezetőkkel alaposan ki fogjuk értékelni, hogy közösen vonjuk le a tanulságokat.
Utánanéztem, eddig nem volt gyakorlat az önkormányzatnál, hogy hasonló ügyekben vizsgálatot rendeljen el a polgármester, vagy a jegyző. Örülök és hasznosnak tartom, hogy ezt most megléptük.
Fontos tanulságokkal járt ez az eljárás, amire a vizsgálat is rámutatott. Mindenek előtt azzal, hogy egy üzemeltetési szerződésre kiírt pályázatot – a folyamatos üzemeltetés biztosítása érdekében – az előző szerződés lejártát megelőzően időben kell előkészíteni és közzétenni.
A másik fontos megállapítása a jelentésnek, hogy a pályázat jogi kritériumrendszerét aktualizálni kell, átfogóan felülvizsgálni.
Úgy ítélem meg, hogy a hatósági ellenőrzés során a jövőben szigorúbban és hatékonyabban kell a szerződésben lefektetett kötelezettségeket betartatni, betartani. Van olyan megállapítása is a jelentésnek, ami ugyan jogszabályszerű, és formailag igaz, ám nem értek egyet vele. Így például lehet, hogy a piacüzemeltetési szerződés értéke nem érte el, azt a bizonyos értékhatárt, amely fölött kötelező közzé tenni a szerződést, de ettől mi még közzé tehetjük, ahogy időközben már nyilvánosságra is hoztuk, és a jövőben is közzé fogjuk tenni a szerződéseinket. Egyébként is úgy ítélem meg, hogy az átláthatósági viszonyokat javítani kell. Szeretném, ha a munkatársaim könnyebb keresési, elérési módot dolgoznának ki erre a célra.” – értékelte Fülöp Zsolt polgármester a vizsgálati jelentést.

Ellenőrzési Jelentés 2020.05.29 >>