December 5-én, az Önkéntesség világnapján adják majd át a nyertes szervezetnek az Önként Jöttem díjat, amelynek idei egyik jelöltje a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület a négy közül. Szavazni a csalad.hu/onkentjottem oldalon lehet.
Az Önként Jöttem díjat olyan szervezetek kaphatják, amelyek legalább egy éven át, ingyenesen végeztek bármilyen társadalmilag hasznos tevékenységet, és hozzájárultak az önkéntesség kultúrájának előmozdításához.
Idén mintegy 60 különböző szervezetre érkezett jelölés, amelyekből a szakmai zsűri négy szervezetet javasolt közönségszavazásra, közöttük a Szentendrei Árvácskát. A voksokat 2024. december 1. éjfélig várják ITT.
„Az önkéntesek rendkívül értékes erőforrást jelentenek, elkötelezett tevékenységükkel hozzájárulnak mindannyiunk számára fontos célok eléréséhez. Az önkéntes munka gyakorlatilag az élet minden területén segítséget nyújthat, jól kiegészítve a legkülönfélébb területeken végzett munkát. Az önkéntesek tevékenysége erősíti közösségeinket és a közösségi összetartozást. Az Önként Jöttem díj jó lehetőség arra, hogy tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szabadidejükben szeretettel és lelkesen fáradoznak másokért, illetve felhívjuk a figyelmet ezekre az értékteremtő szervezetekre, közösségekre” – hangsúlyozta Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az idei díj átadásával kapcsolatban.
A Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület bemutatkozása:
Az egyesület helyi állatbarátok összefogásának köszönhetően, 1997-ben alakult meg, célul tűzve maguk elé a bajba jutott, gazdátlan házi kedvencek – elsősorban kutyák, cicák – mentését. 2001-ben kezdték meg a menhely alapjainak letételét, amely mára akár száz kutya és mintegy nyolcvan macska egyidejű befogadására is alkalmas.