2022. február 14., 14:23

„A járásban egyedülálló kezdeményezés volt a felnőtt, illetve a gyermek háziorvosok és a védőnői szakellátásban dolgozók együttműködésére épülő csapatmunka az oltási akciónapokon.” Dr. Bogár Andrea házi gyermekorvos írása a gyermekek oltásáról.

A koronavírus pandémia miatt immár két éve járványügyi intézkedések árnyékában éljük életünket, és végezzük a mindennapi munkánkat. A világjárványt kirobbantó vírustörzs mutánsai által fellendített újabb és újabb járványhullámok a gyermekeket is egyre nagyobb mértékben érintették.

A járvány elleni küzdelemben jelentős mérföldkő volt először a felnőttek, majd a fiatalabb gyermekkorosztályok számára a védőoltás lehetősége. A minél magasabb arányú átoltottság érdekében városunkban a gyermekek oltására oltópont szerveződött az oltási akció keretében.

A Helyi Operatív Törzs ülésein egyeztetett megállapodást követően a szentendrei gyermekorvosok, védőnők és a Szentendre Város Egészségügyi Intézményeinek (SZEI) munkatársai együttműködve vettek részt a szakrendelőben szervezett nagy létszámú oltási napokon.

Az előzetes vakcinaigény felmérés alkalmával tapasztalt nagy érdeklődést követően január 15-én és február 5-én, szombat délelőttökre szerveződött az 5–16 éves gyermekek oltása a Pfizer/ BioNTech cég oltóanyagával. Az oltóponton történő oltáson előzetes regisztráció nélkül is részt lehetett venni, mindkét alkalommal megközelítőleg 250-250 gyermek vakcinációjára került sor. Az 5-11 éves korosztályban többnyire alapimmunizáció történt, az idősebbeknél főként ismétlő oltások beadására jelentkezett.

A SZEI-ben négy rendelőben, párhuzamosan folyt a gyermekek oltása.  A nagy létszámú oltási akciónap jó hangulatban, kiválóan szervezetten haladt a kollégák lelkes aktivitásának és természetesen a gyermekek és a szülők ügyes közreműködésének köszönhetően.

Visszajelzések alapján örömmel fogadták a szülők a kezdeményezést. A szentendrei lakosokon kívül a járás több településéről is érkeztek védőoltásra jelentkezők. Pozitívumként említették többen, hogy a SZEI-ben párhuzamosan zajló felnőtt oltási akciónak köszönhetően a családok minden tagja megkaphatta a Covid-19 elleni védőoltását.

A gyermekek, kooperációban szervezett, nagy létszámú oltási akcióját kiemelt érdeklődés övezte. A járásban egyedülálló kezdeményezés volt a felnőtt, illetve a gyermek háziorvosok, a szakrendelő és a védőnői szakellátásban dolgozók együttműködésére épülő csapatmunka az oltási akciónapokon. A pandémiát – remélhetőleg hamarosan – a hátunk mögött hagyva, a csapatmunkából hagyományt teremtve szorosabb együttműködésben tudjuk folytatni munkánkat.

dr. Bogár Andrea
házi gyermekorvos

A fotókat a Gondozási Központ területi védőnői készítették, akik önkéntesként vettek részt a gyermekek oltásában.

« 2022. június » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
csü 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 30

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
csü 30

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
csü 30

Kertmozi a Barlangban

június 2.. 00:00 - július 28.. 00:00
csü 30

Textilművészeti kiállítás a MANK Galériában

június 15.. 18:00 - július 23.. 00:00
csü 30
csü 30

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
csü 30

Teátrum 2022 / István, a király

június 30. - július 1.
csü 30