2017. október 30., 09:58
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Hajnal Szilvia öt éve vezeti a Szentendre Városi Óvodák nyolc tagóvodáját, ez alkalomból köszöntötte Verseghi-Nagy Miklós polgármester a Városházán, október 16-án.

Hajnal Szilvia öt éve vette át a városi óvodák igazgatását, munkáját 2016-ban polgármesteri elismerő oklevéllel jutalmazták. Az intézményvezetői teendők között elsőként a szerteágazó feladatok áttekintését tűzte ki feladatul. A számos adminisztratív, gazdálkodási feladat mellett a legfontosabb célt, a pedagógiai program megvalósulását szerette volna teljes erővel irányítani, ezért remek szakmai csapatot szervezett maga köré. Ma már három igazgatóhelyettes, 1 pszichopedagógus, 10 pedagógiai asszisztens, gazdasági vezető és két óvodatitkár segíti munkáját.
A Szentendre Városi Óvodák székhelye a Pannónia utcai Óvoda Központ, emellett hét tagóvoda működik városunkban: a Bimbó úti, a Püspökmajori, a Hold utcai, az Izbégi, a Vasvári, a Szivárvány és a tavaly januárban megnyílt új intézmény, az Egres úti Tagóvoda. Ez utóbbi is nagy népszerűségre tett szert a gyermekek és szülők körében. Jelenleg 771 gyermek jár az óvodába, és létszámuk év végére elérheti a 800-at. Hajnal Szilvia nagy eredménynek tartja, hogy új óvoda nyílt a városban, mert nem kell évente mintegy 50-60 gyermeket visszautasítani a felvételnél, másrészt a többi óvodában is tudják csökkenteni a gyereklétszámot. Míg más településen a népességcsökkenéssel kell számolni, Szentendrén dinamikusan nő a kisgyermekes családok száma. A városi óvodákon kívül a katolikus Szent András, az Evangélikus Zenei Óvoda, a Vasúti villasori Református és a Waldorf óvoda is fogadja a helyi gyerekeket.
A város Nyolcforrás Helyi Pedagógiai Programja a nyolc óvoda sajátos egyéni arculatát tükrözi, melynek közös meghatározója a környezeti nevelés. Az intézményekben a gyermekközpontú, szeretetteljes, családias óvodai légkör megteremtése a cél, a gyermekeket egyéni képességeik szerint fejlesztik, nevelik. Külön hangsúlyt kap a tehetséggondozás, a képességfejlesztés a pedagógiai munkában. Az óvodák egyedi nevelési programmal segítik a gyermekek fejlődését, szocializálódását, és kiemelkedő szerepet kap a néphagyományok, értékek játékos formában történő átadása. Az óvodák a nevelőprogramokba illesztve kínálnak további foglalkozásokat: néptánc, úszás, gyermektorna, hitoktatás, sakk, madarász ovi program, Bánáti Sverák művészeti program.
A Hold utcai Tagóvoda referenciaintézményként működik, a hagyományéltető program pedig a Bimbó úti és a Püspökmajori óvodákban a leghangsúlyosabb. A Bimbó utcai óvoda megkapta a „Kincses Kultúróvoda” címet is. Az Izbégi óvoda és az Óvoda Központ már másodszor nyerte el a „Zöld Óvoda” kitüntető státuszt. Jövőre újra pályáznak a címért, amivel örökös tagságot kívánnak elérni. A Szivárvány tagóvoda ebben az évben örökös zöld óvoda lett.
Az óvodai élet mindennapjai mellett a közösségek a városi rendezvényekhez is hozzájárulnak, a kulturális eseményeken, jeles napokon műsorukkal színesítik a programokat. Az adventi gyertyagyújtásokon, Márton-napkor, az egészséghéten, pedagógus napon és számos városi rendezvényen jelen vannak az óvodai csoportok és a pedagógusok.
Hajnal Szilvia az egyedi nevelési programok mellett egyik legfontosabb feladatuknak a sajátos nevelési igényű gyerekek ellátását tartja. Az utóbbi években sajnos tendencia, hogy egyre több a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő, figyelemzavaros vagy autista gyermek. Az intézményvezető szerint kiemelten fontos, hogy megfelelő figyelmet kapjanak ezek a gyermekek. Az óvodában például jelenleg egy logopédus van, szükséges újabb álláshelyek megteremtése.
A differenciált nevelési feladatokhoz szakmailag felkészült fejlesztőpedagógusok kellenek, ezért az óvodavezető célja, hogy több gyógypedagógust foglalkoztasson. Ebben az évben alakult meg a Tehetséggondozó munkaközösség, melynek elsődleges célja az óvodás gyermekek tehetséggondozása, képességeik kibontakoztatása. Eddig is fontos volt számára a jól képzett, felkészült pedagógusok alkalmazása, ezért továbbra is nagy hangsúlyt fektet erre, s minden évben anyagilag is támogatja kollégái továbbképzését.
Az elmúlt években az önkormányzattal közösen több pályázatot nyújtott be az óvodai épületek felújítására, korszerűsítésére, melyek sikeresek voltak. Ezek segítségével valósult meg a Bimbó utcai és Püspökmajori óvoda felújítása, energetikai korszerűsítése. Mivel több óvoda épülete régi építésű, illetve négy óvodának nincs tornaterme, ezért folyamatosan
keresi a lehetőségeket az anyagi források előteremtésére. Sz. N.