2025. március 20., 14:46

Az áremelkedések negatív hatásainak enyhítése érdekében, a magas infláció miatt megnövekedett megélhetési költségek ellensúlyozására a képviselő-testület 2025 februári ülésén módosította a szociális rendeletet. Ennek összefoglalóját a közelmúltban megjelent városi újságban  közzétettük, amit az alábbiakban is olvashat.

Az új szabályozás kiemelt figyelmet fordít az időskorúak és a nagycsaládosok segítésére. Példaértékű, erős szociális hálót biztosít Szentendrén: az anyagi nehézségekkel küzdők bővülő köre juthat a korábbinál magasabb jövedelemmel, nagyobb összegű támogatásokhoz. Bár a testületben komoly vita volt arról, hogy alanyi jogon, vagy a rászorultság figyelembevételével adjon támogatást a várost, a képviselők többsége a közteherviselés igazságosságát szem előtt tartva kitartott a rászorultság elve mellett.

Időskorúak támogatása

Évente egyszer nyújtható támogatási forma, amelyet a március 1. és május 15. közötti időszakban azok a 65 évnél idősebbek kérhetnek, akiknek nyugdíja nem éri el a 285 000 forintot (a tavalyi igénylési határ 240 000 forint volt), és nem rendelkezik más jövedelemmel. A támogatás összege 10 000 forintról 25 000 forintra nő és családonként több személy is kérheti egyszerre.
A nyomtatvány a városi újságban is megtalálható, de az alábbiakban letölthető.

Lakásfenntartási támogatás

A havi támogatási összeg 8 000 forintról 12 000 forintra emelkedik. A jogosultság határa is nő. Eszerint két tagú családban az eddigi egy főre jutó kereseti határ 142 500 forintról 171 000 forintra emelkedik, 3 és több fős család esetén 114 000 forintról 156 750 forintra, egyedülálló igénylő, illetve egyedülálló szülő esetében 171 000 forintról 199 500 forint nő.

Fűtési támogatás

A tűzifában nyújtott támogatás összege 80 000 forint fűtési idényenként. A jogosultsághoz két tagú családnál az eddigi egy főre jutó kereseti határ 142 500 forintról 171 000 forintra emelkedik, 3 és több fős család esetén 114 000 forintról 156 750 forintra, egyedülálló igénylő, illetve egyedülálló szülő esetén 171 000 forintról 199 500 forintra nő. További feltétel, hogy az igénylő háztartása által lakott lakás fűtési költségének havi összege eléri vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 20%-át.

Gyógyszertámogatás

A támogatás mértéke havonta legfeljebb 15 000 forint. Azok igényelhetik, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem kevesebb mint 171 000 forint, egyedülállóknál a határ 199 500 forint, amennyiben gyógyszerkiadásaik meghaladják a havi 7125 forintot.

Gyermekvédelmi támogatás

A félévenként igényelhető gyermekvédelmi támogatás összege gyermekenként 30 000 forintról 40 000 forintra emelkedik. A jogosultság határa nő, az eddigi egy főre jutó kereseti határ 3 és több fős család esetén 114 000 forintról 156 750 forintra emelkedik, egyedülálló szülő esetén 171 000 forintról 199 500 forintra nő.

Iskolakezdési támogatás

A támogatás összege 20 000 forintról 30 000 forintra nő. Az eddigi egy főre jutó kereseti határ 3 és több fős család esetén 156.750 forintra emelkedik, 2 fő esetén 171.000 forint, egyedülálló szülő esetén 199 500 forint.

Temetési támogatás

A támogatás összege 50 000 forintról 100 000 forintra emelkedik. A támogatásra azok jogosultak, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 142 500 forintot, egyedülállók esetében pedig a 228 000 forintot.
A köztemetés költségeinek megtérítése alól 50 százalékban mentesül az a család, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 171 000 forintot, egyedülálló esetén 199 500 forintot. Száz százalékban mentesül a költségek alól az a család, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 142 500 forintot, egyedül élő esetén a 156 750 forintot.

Gyermekintézmény térítési díjának átvállalása

A gyermekintézmények térítési díjának megfizetése alól mentesül az a család, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 114 000 forintot.

További információk:
A támogatások igénylésével kapcsolatban tájékoztatás a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Humánszolgáltatási Irodáján kérhető (telefonszám: +36 26 785 055, e-mail cím: ugyfelszolgalat@szentendre.hu)