2019. március 16., 09:45

– A nemzeti ünnepek évről-évre elgondolkodtatnak és számadásra késztetnek. Vagy azért, mert az egykori események által felvetett gondolatoknak aktualitása van, vagy azért, mert az egykori kérdések a mai kor kihívásainak tükrében új megvilágításba kerülnek, és ezért új válaszokat keresünk. Március 15. legfőbb bástyái: a béke, szabadság, egyetértés elévülhetetlen értékek, olyan alapkövek, melyekre minden társadalomnak épülnie kell. Ezeknek a gondolatoknak tehát mindig van aktualitása – mondta el beszédében Verseghi-Nagy Miklós polgármester a Fő téren rendezett városi ünnepségen, 2019. március 15-én.

A hagyományoktól eltérően, nemzeti ünnepünk előnapján kezdődtek az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett programok Szentendrén. 2019. március 14-én rendeztek ünnepi koszorúzást a Sztaravodai úti Új Köztemetőben Petzelt József mérnök, honvéd alezredes sírjánál. Az ünnepi megemlékezésen az MHAA katonazenekara működött közre, műsort adtak a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói. A diákok műsora után az emlékezés virágait helyezték el a Petzelt József honvéd alezredes sírjánál a város iskolái, a pártok, egyesületek képviselői.

Március 15-én reggel látványos zászlókígyóval vonultak a város iskoláinak diákcsoportjai a Czóbel parktól az ünnepség helyszínéig, a Fő térig. A huszárok és az MHAA katonazenekara vezette menethez csatlakoztak megannyi nemzetiszín zászlóval a kezükben a szentendrei ünneplők.

„Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek” – Ady Endre a Tűz csiholója című költeményét Szendrey Gitta drámainstruktor, színésznő, a Radnóti Színház, a Latinovits Színház és a FÉM Színház művésze mondta el a Fő téren felállított színpadon. Az ünnepi műsor a Dunazug Együttes fergeteges táncműsorával folytatódott. Az együttes műsorában kalotaszegi, széki és szatmári dallamok csendültek fel. Az együttes tagjai:

Farkas Annamária ének, Nagy Koppány hegedű, Kovács Géza brácsa, Pálfi Zsolt nagybőgő. Táncosok: Dúcz Erzsébet, Gyémánt-Csontos Lívia, Gyémánt Ádám és Imeli Soma.

Szendrey Gitta Petőfi versével emlékezett meg a márciusi ifjakról, majd korunk fiatal szónoka, egy mai márciusi ifjú Pap Gergely, volt Ferences diák, a Corvinus Egyetem hallgatója mondott ünnepi beszédet elemezve a mai fiatalok feladatát, küldetését.

„…nekünk, fiataloknak kötelességünk a szabadságunkat megvédeni! Azért, hogy büszkék lehessünk értékeinkre, hazánkra, családunkra. Ma már nem vérrel és fegyverrel kell megvívnunk ezeket a csatákat, de igenis harcolnunk kell az értékeink, kultúránk, tradícióink megvédéséért. Nekünk kell életben tartani azt, amiért 1848-ban ezrek adták életüket. A Hazáért.” – mondta Gergely.

Petőfi Nemzeti Dalát Karácsony János, az LGT zenekar tagja, gitáros zeneszerző adta elő a Musica Beata kórus kíséretével. A kórus karnagya: Bokorné Forró Ágnes.

„Hozz reá víg esztendőt!” – kéri Kölcsey Istent. Ha az elődök követendő példáján elindulva teszünk érte, illetve elhisszük, hogy tudunk tenni érte, akkor megjön az a víg esztendő – mondta el beszédében a város polgármestere. Verseghi-Nagy Miklós ünnepi köszöntő beszéde után a Filibili dalkör adott műsort a város óvodásainak közreműködésével; a közönséggel együtt énekelték a Kossuth nótákat.

Az ünnepi programokat Török Olivér konferálta fel, a műsorban a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia Zenekara működött közre Rixer Krisztián vezényletével, valamint a Váci Huszárbandérium Miklós huszárai, és a hagyományőrző pedagógusok – Papp Nelli és Kertész József, akik kézműves foglalkozásokra várták a gyerekeket a Fő térre.

Az ünnepi programok koszorúzásokkal folytatódtak. A Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület Kun Csaba elnök vezetésével a Templomdombon, a Petőfi szobornál helyezte el koszorúit, közreműködött a Kossuth Lajos Nyugdíjasklub Ezüstfény együttese. Délután Zakar Ágnes képviselő asszony szervezésében a Vasvári szobornál helyezték el az emlékezés virágjait az ünneplők. Itt Dömény Krisztián és citera tanítványai zenéltek, az izbégi iskola diákjai szavaltak és Huba Antal egyetemi tanár mondott köszöntőt.