2023. május 31., 20:06
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Lukács Tibor festőművész színpompás képei díszítik a polgármesteri titkárság helyiségeinek falait ebben a negyedévben. 

A Lakástárlat Alapítvány szervezésében a polgármesteri titkárság helyiségeiben időről időre más-más szentendrei kortárs alkotó munkáit állítják ki. A kezdeményezés 2014-ben indult, és mára már hagyománnyá nőtte ki magát. A tárlatot rendszerint egy, a művésszel folytatott tartalmas beszélgetéssel, közös teázással vagy kávézással nyitják meg, melynek során az alkotók beszélnek munkásságukról, életútjukról, a városhoz fűződő kapcsolatukról. Így került „Művésztea” néven a köztudatba a kezdeményezés.

A Városháza az idén tavasztól Lukács Tibor munkáinak ad otthont. A művész Fülöp Zsolt polgármester meghívására Sulyok Györgyi, a Szentendrei Lakástárlat munkatársa és Kovács Krisztina, az önkormányzat protokoll referensének társaságában mesélt pályájáról. Tibor a saját bevallása szerint magányos festő, ugyanakkor szüksége van az emberekre, a társaságra, a találkozásokra. Ezek a szentendrei élmények inspirálják alkotás közben. 

Tiltották a festéstől

Gyermekként Nyíregyházán élt, édesapját korán elveszítette, az édesanyja és a nevelőapja pedig nem támogatták művészi ambícióit, sőt egyenesen tiltották a festészettől. Középiskola után ezért katonai főiskolára jelentkezett, Leningrádba. A művészetről azonban nem tudott lemondani, rendszeres látogatója volt az Ermitázsnak, Oroszország legnagyobb múzeumának. Autodidakta módon megtanult festeni. Húsz éves korában amatőr kiállítása volt a főiskolán. 

Szentendre, a szerelem

Tibor először úttörőként járt Szentendrén. Horányban kirándultak, és átjöttek vásárolni. Már elsőre megfogta a város hangulata, miliője.  Tudta, hogy Szentendre művészváros, hogy sok festő, művész él itt, és érezte, hogy szüksége van erre a közegre. Ekkor határozta el, hogy egyszer itt szeretne élni. A főiskola után egyenesen Szentendrére vezetett az útja, és itt telepedett le. Dolgozott építésügyi előadóként, éjszakai portásként, és Skóciában is töltött egy évet, egy  fogyatékos gyermekekkel foglalkozó iskolában. Több év után került az Artéria galériába üzletvezetőnek.

Belépő a művészvilágba

Izgalmas hely volt a galéria, sok művészember megfordult ott. Az ott töltött idő alatt öt-hat Kossuth-díjas művésszel is találkozott. Sokat beszélgetett a festőkkel, rengeteget tanult tőlük. De akkor is tanult, amikor nem volt annyi munka, és volt lehetősége megfigyelni a festményeket, ellesni a technikákat. Saját bevallása szerint nem volt könnyű dolga a művészekkel, nehéz volt mindenki kénye-kedvére tenni. 

A saját út megtalálása

Időközben egyre többet festett, de nehezen tudta menedzselni magát. Mivel a családját el kellett tartania, tájképfestésbe kezdett – sokáig a Görög utcában, majd az Anna Margit múzeum előtt, területfoglalási engedéllyel festett sok éven keresztül. Egyik nagy sikere volt ennek az időszaknak, hogy – Bethlen Béla segítségével – Princz Gábornak eladott három képet, 150 ezer forintért. Ez az összeg az akkori fizetésének több mint tízszerese volt. Mesterének Deim Pált tekinti, aki sokat terelgette, tanította. A családjával, a gyerekeivel  is jóban volt.

Értéket teremteni

Tibor számára fontos az emberközpontú ábrázolás. Az élet nagy kérdései foglalkoztatják: az élet, a halál, a  szerelem, a vágy, a  lélek. Sokszor egy-egy híres, ismert festményt vesz alapul, és azt gondolja újra saját művészeti stílusában. A gyönyörű élénk színei tojástemperával készülnek, mivel a terpentinre allergiás. Megveszi a porfestéket és egyszerűen összekeveri tojással. Kevesen tudják róla, hogy szobrokat is szokott készíteni. Deim „Pali bácsitól” tanulta el azt a technikát, hogy megrajzolja papírra a méretarányos leendő művet, azt odaadja egy fafaragónak, aki elkészíti a mintát, amit aztán bronzból kiöntenek, majd cizellálnak.

Tervek a jövőre

Most Olaszországban tartózkodik, ahol vázlatokat készít. Egy másik szentendrei projektben is részt vesz, mégpedig a Szentendrei Fotóklubbal együttműködésben. Egy-egy fotós adott egy fotót egy művésznek, akik továbbgondolják, kiegészítik, újraalkotják azt. Tibor Tóth Andrástól, a Fotóklub vezetőjétől kapott egy Duna-parton készült fotót, amelyen elhelyezte a jól ismert alakjait. 

(Fotó: Bellai László / Szentendre.hu)