2021. november 25., 23:00
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Szentendrei Lakástárlat szervezésében negyedévente egymást váltva szentendrei kortárs művészek munkái láthatók a polgármesteri titkárság helyiségeiben. A rendhagyó tárlatnyitók tartalmas beszélgetések. 2021. november 23-án Baksai József volt a vendégünk.

A Lakástárlat Alapítvány évek óta szívén viseli a helyi alkotók megjelenési lehetőségeinek támogatását, művészetük és személyük minél szélesebb fórumon való megismertetését. Az ő szerepvállalásuknak köszönhető, hogy a 2014-ben útjára indított kezdeményezés mára szívmelengető hagyománnyá nőtte ki magát és „Művésztea” néven a köztudatba került.

A meghívott művészek egy csésze tea vagy kávé mellett kötetlen beszélgetés keretében villantják fel művészetüket, alkotói életútjukat, a városhoz fűződő kapcsolatukat. A találkozó stílszerű kiállításmegnyitó is egyben, hiszen a helyi alkotók művei néhány hónapra a polgármesteri irodában és annak fogadóterében maradnak, így az ide belépő tárgyalópartnerek egyben Szentendre kulturális életéből is ízelítőt kapnak.

2021. november 23-án, kedden délután Fülöp Zsolt polgármester vendége Baksai József festő, grafikus és művésztanár volt, aki vallási ihletésű képeiből hozott mutatóba párat, ezen felül pedig egy gyönyörű albummal is megajándékozta Szentendre polgármesterét, amely a „Salus” című kiállítás anyagának válogatott műveit tartalmazza – a hivatal irodáinak falain ezekből látható egy kisebb válogatás.

Baksai József színes egyénisége, elhivatottsága, sokoldalúsága, szűnni nem akaró alkotói vágya és a világra való nyitottsága megmutatkozott e rövid beszélgetés során is. Nyolc kiállítása volt az idén, ebből egy a Lakástárlat szervezésében. Musza Györgyi nemcsak a művészek sorsát viseli szívén, mint embert is jól ismeri őket. Amit József szerénységből nem említett volna meg, Györgyi büszkén tolmácsolta. Így megtudhattuk, hogy akvarelleket és metszeteket készít, de évtizedek óta foglalkozik fotográfiával is – mindegyiket különböző technikákkal, módszerekkel. Nagy mestere és példaképe volt a tavaly elhunyt Sváby Lajos.

Termékenysége megmutatkozik abban is, hogy már több mint hétezer akvarellje van, évente több száz készül, kikapcsolódásként pedig nagy terjedelmű könyveket olvas, amelyek újabb inspirációt adnak és újabb művek megalkotására sarkallják. Friss példaként Karl Ove Knausgård hatrészes önéletrajzi regénysorozata került szóba.

Mottója példaértékű lehet a fiatalabb nemzedék számára is: „Ha az ember gyűri az agyát, annál több marad benne.”

FOTÓ: Bellai László