2019. október 26., 12:07

A Magyar-Izraeli Baráti Társaság Szentendre-Dunakanyar Kulturális Egyesület – az önkormányzat és a Vajda Lajos Stúdió támogatásával – 2017-ben kötött együttműködést EinHod-dal, a Haifa közelében lévő művészfaluval. Ennek értelmében évente egy alkalommal „művészcsere” történik: tavaly Gideon Sella fotóművész látogatott városunkba, és Pacsika Rudolf szentendrei képzőművész utazott EinHod-ba, idén pedig Ziva Kainer érkezett hozzánk. Az magyar származású festőművésszel a városi vendégházban rendezett kiállításán beszélgettünk.

A program lényege és célja, hogy a művészek minél több benyomást, élményt szerezzenek a cseretelepülésről, bepillantást nyerjenek a művészeti élet minél több területére, és ennek érdekében a vendéglátó település biztosítja a szállást az érkező művésznek. Ziva Kainer három hetet töltött városunkban, itt tartózkodása alatt több programon is részt vett, találkozott régi ismerősökkel Leányfalun és a fővárosban is. 1992-ben ugyanis kultúrattasé volt, és két nagy kiállítása is volt már Magyarországon. Városunkban is járt már korábban, ezért is örült a program nyújtotta lehetőségnek. A több nyelven – héber, angol, német, lengyel, magyar – beszélő művész segített tavaly Pacsika Rudolfnak EinHod-ban a nyelvi nehézségek leküzdésében, a település és a művészközösség megismerésében.

Ziva Kainer festőművész Győrben született, szülei ’56-ban disszidáltak, és ’57-től, 10 éves korától él Izraelben. EinHodról elmondta, hogy a falu eredetileg művésztelepnek indult, de időközben megváltozott, és ma már a mintegy 500 művésznek a családjai is a településen él. Nem költözhet bárki oda, zsűri dönti el, hogy a jelentkezők a közösség tagjai lehetnek-e.

Ziva, bár minden stílusban szeret festeni, legjobban az akvarell technikát szereti, mert úgy érzi, az az ő igazi nyelve. Szentendrei látogatása alatt is kis méretű akvarelleket festett, valóságos miniatűröket apró és sűrű ecsetvonásokkal.

„Nem festőnek szültettem, de már háromévesen is csak akkor voltam csöndben, amikor fotóművész édesapám betett egy kádba, ahol a túlexponált képeket tartotta, és azokat színezhettem. Egy szót sem tudtam héberül, amikor kiköltöztünk Izraelbe, úgyhogy amit közölni akartam, azt lerajzoltam. Tizenéves koromban a fotók még barna-fehérek voltak, de ha igény volt rá, beszíneztük – ez volt a mániám. A hadseregben tanítónőként dolgoztam, nálunk ugyanis mindenkinek két évet szolgálni kell az államot. A munkám során ismertem meg EinHod-ot is. Bár nagyon szerettem tanítani, és később igazgató is lettem, de 40 évesen mégis úgy döntöttem, hogy csak a festéssel szeretnék foglalkozni. A világon már több helyen is jártam a művészcseréknek köszönhetően, például Németországban, Horvátországban, de Európán kívül is” – mesélte Ziva.

Hozzátette, hogy festői szemmel el van ragadtatva városunktól, a gyönyörű őszi tájtól, a mesevárosi hangulattól, a színek kavalkádjától. Szerinte Szentendrén az emberek nagyon kedvesek, és akiket megismert, mindannyian segítőkészek és jóakaratúak voltak. A helyi művészi élettel kapcsolatban megjegyezte, hogy kicsit furcsának tartja, hogy Szentendrén nem látni az itt élő művészek munkáit, mint náluk, hogy nincs közös galériájuk, ahol bemutathatnák alkotásaikat.

Vajda János, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság Szentendre-Dunakanyar Kulturális Egyesület elnöke elmondta, hogy a két település közötti együttműködés jövőre is folytatódik.