Elhangzott a városi ünnepségen a Szentendrei Városházán. 

Milyen emberek laknak Szentendrén? A címben szereplő kérdésre, bízom benne, hogy a beszéd végére közösen találunk választ.

Augusztus 20-án különösen sokszor hangzik el az a mondat, hogy büszkék vagyunk az őseinkre. Első hallásra ez a mondat rendben is van, azonban egy fordított kérdéssel egy olyan próbát tehetünk, ami mindannyiunkat elgondolkoztat. Ez a kérdés így hangzik: az őseink is büszkék lennének ránk?

Egy állam megalapítása és működtetése azt feltételezi, hogy van közös szándék, van közös értékrend, ami alapján együtt cselekszünk, együtt tartjuk fenn a közösen megalkotott szabályokat.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a IX-X. század táján létrejött magyar állam már ma nem aktuális, nem időszerű, csak legfeljebb múzeumba való. Pedig a kulturális hagyományaink és a XXI. század nincsenek ellentmondásban. Mert miért is vagyunk mások, mint a környező népek, ha nem azért, mert olyan gyökereink vannak, amik megtartottak minket ez idáig.

Az egészséges emberben és társadalomban harmóniában áll ez a kettő: a hagyomány és a modernitás. Azonban a harmónia nem hírértékű, mert, ami nem leng ki az extremitás felé, az kimarad a hírfolyamokból. Az válik hírré, ami szembe állít, ami erős szavakat használva minősít, ellentétet szült. Sok szembeállítást ismerünk, mint például a politikai, a vallási, vagy az idősek és fiatalok, a szülők–gyerekek, nők–férfiak szembeállítása és még sorolhatnánk szinte kifogyhatatlanul ezt a tárházat.

Pedig milyen más lenne a saját életünk és a közösségeinké, ha megfordítanánk a folyamatot és a különbözőségek helyett a közöset keresnénk, a közös pontokra figyelnék, így akár lehetnénk optimisták is, bízhatnánk egymásban. Ha így élnénk az életünket, bizalommal egymás felé, akkor képesek lennénk szeretni saját magunkat és képesek lennénk szeretni a másik embert is. Egy kicsit furcsa a szókapcsolat de kifejező: aki képes szeretni magát az képes érezni a másik embert is.

Hosszú folyamat eredménye az, amit most megélünk a társadalmi kapcsolatainkban, a közösségeinkben. Hosszú folyamat lesz a változtatás is, ezért sincs miért halogatni a cselekvést.

Egy német szociológus azt mondta, hogy egy kormányt leváltani hat hónap, egy ország gazdaságát hat év alatt át lehet alakítani, de egy nemzet lelki egészségét helyreállítani, gyógyítani, ahhoz már 60 év kell.

Ezért nem lehet tovább folytatni azt, hogy mindenki jól elvan a saját kis buborékjában, és ott csak a saját véleményét visszhangzókkal tart kapcsolatot. Személyes találkozásokkal szűnnek meg a buborékok. Személyes találkozásokból születnek újjá a magyar nemzetet összetartó közös értékeink.

Az igazság megismerésének a legfőbb akadálya a gőg, és a szokásainkhoz, a komfortzónánkhoz való ragaszkodás. Akarjunk szabaddá válni, akarjunk beszélgetni egymással!

T. S. Eliot Nobel díjas, amerikai költő mondta, hogy akik hosszútávon fenn akarnak tartani egy demokráciát, azoknak rendszeresen együtt kell ebédelniük a politikai ellenfeleikkel. Nos, sok ebédmeghívást kell kezdeményeznünk, van feladatunk azért, hogy máskor már ne fordulhasson elő, hogy ebben az országban sérül egy társadalmi csoport. Tanítson meg ez minket arra, hogy ha egy másik ember vagy csoport igazságtalanul szenved, akkor ez rám is hat, én is felelős vagyok érte, közös a felelősségünk.

Végezetül egy tanmese:

Ült egy bölcs öreg a Város kapujában. Amint ott üldögél, látja, hogy közeledik egy vándor az úton és meg is szólítja őt:
– Én bizony szeretnék letelepedni ebben a városban. De mondd csak, öregapám, miféle emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
A bölcs visszakérdez:
– Hát ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
– Én egy igen barátságos vidékről jövök. Az emberek ott kedvesek és barátságosak, mindenki tiszteli a másikat, és ha történnek is összezörrenések, többnyire jóindulatúan sikerül elsimítani.
– Szerencséd van – feleli a bölcs. – Jó helyre jöttél, ebben a városban ugyanilyen emberek élnek.
A bölcs tovább üldögél, és figyeli az utat. Kisvártatva egy újabb alak tűnik fel.
Ez az újabb vándor is megszólítja:
– Szeretnék a városban letelepedni. De áruld el nekem, milyen emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
A bölcs őt is megkérdezi: ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
A vándor elkeseredetten húzza el a száját:
– Borzalmasak, azért is jövök el onnan, mert nem bírom tovább azt a tömény rosszindulatot, ami ott uralkodik. Elegem van az állandó intrikából, a becstelenségből, a gyűlölködésből.
– Hát, fiam, rossz hírem van számodra – mondja a bölcs. Ebben a városban ugyanilyen emberek élnek.

Legyen Szentendre olyan, ahol az emberek kedvesek és barátságosak, mindenki tiszteli a másikat, és ha történnek is összezörrenések, többnyire jóindulatúan sikerül elsimítani! Legyünk olyanok, akik a másik ember felé bizalommal közelednek, alkossunk itt Szentendrén és az országban olyan közösségeket, amiben valóban otthon érezheti mindenki magát és őseink is büszkék lehetnek ránk!

(Fotó: Isza Ferenc / Szentendre.hu)