2017. március 30., 09:06
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az elmúlt években a városvezetés településfejlesztési céljai számos szentendrei közterületen megvalósultak. Megújult a Czóbel park, a Postás strand, új tereket, funkciókat kapott a Posta előtti tér. A következő jelentős zöldfelület a tervek szerint a Kerényi park lesz, ahol új funkciókkal gazdagodhat a tér.

Művészváros imázs
Gyürk Dorottya kulturális alpolgármestertől megtudtuk, hogy idén befejeződik a Posta előtt a Bizottság park kivitelezésének második üteme. A városvezetés tervei szerint a következő beruházás az egykori felvonulási tér területén, a Kerényi parkban lesz. A volt Kerényi Jenő Múzeum környezetének fejlesztése mintegy folytatása lesz a közeli Japánkert, a Czóbel Park tér- és parkláncnak, egyben északi párja lehet a belváros déli részén megvalósuló, Posta előtti Bizottság térnek.
A korábbi múzeumépületet 2016 szeptemberétől a Kőhegy Alapítvány üzemelteti. Az Offline Center a fiatalok új közösségi helyszíne, mely a tanulószobás jelleg mellett tartalmas időtöltést kínál szórakozásra, beszélgetésre, tematikus napok szervezésére. Ebben a szellemben fogalmazódik meg a létesítendő park programja is: olyan artisztikus, rekreációs zöldfelület kialakítását tervezik ide, amely főként a fiatalok számára jelent találkozóhelyet, kreatív kikapcsolódást kellemes környezetben.
A projekt artisztikus téralakítást céloz a művészváros imázs jegyében, egyediséget tükrözve. Az újjáformálódó téregyüttesben helyet kaphatnak fix, illetve mobil elemek egyaránt. A rekreációs jelleget erősítve elsősorban természetes anyagból készült tárgyak jelenhetnek meg, amelyek egyszerre inspirálnak mozgásra és szemlélődésre is. Kétféle hagyomány ötvözése valósulhat meg tehát, a régi szobrászati, művészeti jelleg és a mai új „landart” irányzat. Mindez kiegészülve akár fitness, felnőtt játszótér, extrémsport elemekkel.

Parktervezés fiatal szakemberekkel
A közös gondolkodás, közös tervezés még idén megvalósul, a kivitelezést 2018-ra tervezik. A tervezés során a tájba illő gondolkodásmódot szeretnék érvényesíteni, integrálva a környezetvédelem, a fenntarthatóság, a közlekedés alapvetéseit is. Gondolni kell tehát
a gyalogos használaton kívül a gépkocsi-közlekedésre és parkolásra, a kerékpártárolásra egyaránt.
A projekt megvalósítására együttműködési megállapodás jött létre Szentendre Város Önkormányzata és a BME Építészmérnöki Kar Rajzi és Formaismereti Tanszék között. Városunk kulturális fejlesztései, hosszú távú közösségi-művészeti törekvései, valamint a Rajzi és Formaismereti Tanszék integrált oktatási, tervezési és kutatási programjai mindkét fél számára eredményesen kapcsolhatók össze. Az együttműködés keretében új kommunikációs felület nyílik fiatal építész/designer alkotókkal, valamint a kar oktatóival, szakembereivel, kutatóival, és a térrendezés építészeti, művészeti kérdéseire friss szemléletű válaszok, megoldási javaslatok születhetnek. A hallgatók számára a tanulmányi rendbe illesztve, a tavaszi oktatási félévben jelenik meg a projekt, ezen kívül diplomatervezési feladatként, tudományos diákköri kutatási/művészeti vagy doktori témaként, illetve évközi és nyári workshopok, hazai és nemzetközi művészeti alkotótáborok témájaként is feldolgozható.