2017. március 4., 07:49

A Duna-Vértes hulladékátrakó 2017. március 1-jétől üzemel a szentendrei tűzoltóság mögötti területen. Március 2-án bejárást tartottak a telepen, ahol Pálinkás Attila, a Vsz Zrt. hulladékgazdálkodási divíziójának vezetője, Kovács Sándor, az 1+1 Reklám-Sped Kft. vezetője, Pataki Zoltán, a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás munkatársa és az önkormányzat városfejlesztési irodájától Kolozs János főmérnök és Kosztek Gabriella pályázati koordinátor megtekintette a működő létesítményt.

A 2015-ben zárult Duna-Vértes Köze Hulladékgazdálkodási Program nyomán a térségből 83 település csatlakozott a regionális hulladékgazdálkodási rendszer megvalósításához, mellyel városunk hulladékgazdálkodási rendszere is teljesen megújult. A korábban a VSZ Zrt. területére szállított kommunális hulladékot idén márciustól az új telephely fogadja. A szentendrei hulladékátrakó létesítmény kapacitása évi 20 ezer tonna, így a szentendrei járás teljes kommunális hulladékának kezelésére alkalmas. Az új, zártrendszerű hulladékkezelő maximálisan eleget tesz a szigorú környezetvédelmi előírásoknak, így a Duna-Vértes Hulladékgazdálkodási Program megvalósulásával hulladékaink már jóval kevésbé fogják szennyezni környezetünket, mint ezt megelőzően. A hulladékátrakó szerződött üzemeltetője a Városi Szolgáltató Zrt.

A hulladék útja

Az otthonunk elé kitett kukákból, zsákokból gyűjtött hulladékot a települések hulladékszállítói – Szentendre, Pomáz és Pilisszentlászló esetén a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. – szállítják a helyszínre, ahol a mennyiség mérése után a gyűjtőcsarnokból a tömörítő konténerekbe kerül a hulladék. A konténerek befogadóképessége nagyjából 9 mázsa. Az ötödére tömörített, zárt konténerekbe kerülő hulladékbálákat  az 1+1 Reklám-Sped fuvarozó Kft. speciális kamionjai  a Tatabányai Regionális Hulladékválogató Telepre szállítják. Itt aprítás és automatizált válogatás után a nem hasznosítható hulladékot  továbbviszik a hulladékégetőkbe, illetve a fennmaradt, nem éghető anyagok lerakásra kerülnek. A korszerű hulladékkezelési rendszerben a keletkezett háztartási szemét 70%-a újrahasznosításra kerül, így a természeti erőforrásainkkal való takarékoskodás érdekében jelentős előrelépést jelent.

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 09

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.