2025. december 1-jén töltötte be 105. életévét Jez Józsefné, született Miklós Mária. Születésnapján Fülöp Zsolt polgármester köszöntötte Marika nénit a család szentendrei otthonában.
Jez Józsefné Miklós Mária 1920. december 1-jén született a Balaton-felvidéken, Nagyvázsony közelében, Mencshelyen. Később Budapestre került, angol-francia női szabónak tanult. Szakmájában dolgozott, majd egy ruharaktár vezetője lett, nyugdíjba is onnan vonult.
Szentendrei kötődése 1971-re nyúlik vissza, ekkor vettek nyaralót a városban. Egyik nővére már itt élt, majd 1994-ben lánya is Szentendrére, az átépített nyaralóba költözött családjával. Marika néni egészen 104 éves koráig élt Budapesten, majd egy elesés után, érzékelve, hogy már bizonytalanabb a mozgása, költözött a lányához. Lánya az egyetlen gyermeke, fiú unokája Pilisborosjenőn él a családjával.
Marika néni készült a látogatásra, örömmel fogadta a köszöntést és szívesen mesélt életéről. Mint mondta, heten voltak testvérek, de csak négyen érték meg a felnőtt kort, mind lányok, közülük ő volt a legkisebb, nővérei kényeztették, szép gyermekkora volt. Évtizedekig dolgozott tanult szakmájában, férjével is úgy ismerkedett meg, hogy varrónőként anyagot vásárolt egy áruházban. Jó házassága volt, férjével mindenhova együtt mentek, de ő nagyon korán, 59 évesen elhunyt, amint lánya férje is, aki 62 évesen halt meg.
Marika néni sosem hagyta el magát, panaszkodni nem szokott. Életét a munka töltötte ki, a szentendrei háznál kertészkedett, és nyugdíjazása után is sokáig dolgozott.
Ma is rugalmas, nyitott és érdeklődő, 100 évesen még egyedül járt az óbudai piacra, de szavazni is elment. Az új és újabb műszaki berendezésektől sem idegenkedik, a mosogatógépet, mosógépet, mobiltelefont is önállóan használja. Egész életében sokat olvasott, főként a magyar szerzőket kedveli. Tartásának, pozitív életszemléletének, szép beszédének tudható be, hogy a Duna TV több alkalommal is készített interjút vele.
Az idősödéssel jelentkező korlátokat türelemmel, méltósággal viseli, de a nehézségek közepette is őrzi tartását, önálló és aktív életet él. Bár nem tagadja, az idő múlását már ő is érzi: „105 évesen már nem olyan az élet, mint 100 évesen“ – fogalmazott, nagy derültséget keltve az őt ünneplő hallgatóság körében.







