2018. július 2., 15:44

Június 23-án újabb Magyar Örökség Díjakat adtak át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazták. Magyar Örökség Díjban részesült Aknay János festőművészete, valamint a Cédrus Táncegyüttes hagyományőrző tevékenysége, Herczegh Géza nemzetközi hírű, széleskörű jogtudósi munkássága, Ulman István nemzetfaragó és a Gömöri Kézművesek Társulása példája, Ágh István írói munkássága, a több mint 400 éves Egyetemi Könyvtár és az Óbudai Danubia Zenekar kultúrmissziója.

Hogyan fogadta az újabb elismerés hírét?

Nagyon meglepett, mert nem is tudtam, hogy fel vagyok terjesztve. Az egyik kurátor hívott fel a hírrel, és kérdezte, hogy átveszem-e a díjat. Persze örömmel mondtam rá igent, mert a szívemhez közel álló dolog.

Miért áll közel a szívéhez ez a díj?

Az értékrendemben fontos dolgot ismer el, vagyis a magyar művészetet. Magyar művész vagyok, és a hazámnak akarom letenni azokat az értékeket, amelyeket most már több díjjal is elismertek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lennék nyitott a nemzetközi kortárs művészetre. Részt veszek határon túli kortárs bemutatkozásokon, és jólesik, ha ott is értékelik a munkásságomat. Idén novemberben például a thüringiai Schmalkaldenben nyílik Hérics Nándor képzőművész barátommal közös kiállításunk az ottani Magyar Napok keretében, amelyen nagy örömmel veszünk részt.

Mit ért magyar művészet alatt?

A kifejezést nem kell szó szerint venni. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy itt Szentendrén jött létre a művészetnek egy olyan vonulata, amelyet – a Ferenczy családtól a Nagybányáról áttelepült szentendrei régi művésztelep alapítóin át – számomra olyan ikonikus művész, mint Vajda Lajos, Korniss Dezső, Barcsay Jenő, Deim Pál és Balogh László neve is fémjelez. És nem véletlenül, hogy éppen itt jött létre. Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján úgy látom, hogy ennek a művészetnek van egy sajátos íze. Minden nemzet művészetének vannak meghatározó, kimondhatatlan jelei, a képi megjelenítésnek bizonyos jellemzői. Ha más országokban vagyok, ott érződik egy sajátos karakter, és ettől izgalmas a művészet. Ez nem sovén megjegyzés részemről, de ezekre az értékekre büszke vagyok.

A Kossuth-díj átvételekor azt nyilatkozta, hogy minden díj, elismerés kötelezettséggel ját. Most is így gondolja?

Talán most még inkább. A díjat odaítélő, több szakmát képviselő kurátorok olyan művészek és tudósok, akik saját területükön maradandót alkottak, és emberileg is kifogástalanok a számomra, tehát megtiszteltetés számomra, hogy elismerésre méltónak találták festészetemet. Ez megerősít abban, hogy az utat, amit választottam, szakmailag és morálisan továbbra is elkötelezetten járjam. Megerősíti bennem azt a tudatot, hogy nagyjából helyes az az út, amit elkezdtem itt Szentendrén, Magyarországon.

 

Mi is az a Magyar Örökség Díj?

A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „Láthatatlan Szellemi Múzeumát”. Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki kulturális műsor keretében.

A díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A díj gondozását 2003-tól a Magyar Örökség és Európa Egyesület vette át. A kitüntetést odaítélő díjbizottság elnöke az indulástól 2000-es államfővé választásáig Mádl Ferenc, 2000-től pedig Hámori József lett.

A díj nem jár pénzjutalommal, a díjazott eredményeit oklevélben örökítik meg, amelyet 1999 óta kis arany díszjelvény egészít ki. A kitüntetettek egy merített papírból készült díszes oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja. A díj az adott város presztízsét növeli.

 

Novotny Tihamér: Laudáció Aknay János festőművész Magyar Örökség díjának átadása alkalmából

Nyíregyházán születni, Debrecenből elindulni, Budapesten érettségizni, Szentendrén festővé válni, Kossuth-díjasként a csúcsra jutni és a Magyar Örökség díjazottjaként révbe érni. Íme, egy életpálya sorsgrafikonja hely- és minőségspecifikus stációk mellérendelései által röviden összehúzva. De mivel minden egyes révhez jutás az úton járás újabb és újabb átkelőhelyét jelenti – mert amint az ókori bölcs mondá: az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba –, úgy valószínű, hogy Aknay János élet-, sors- és művészetfonala sem fordítható vissza, nem ismételhető meg, s remélhetően nem ezen a hangsúlyos díj-ponton fog megszakadni…

Alkotónk nagy elánnal, elszántsággal, már-már prófétás, egylelkű, monomániás hittel és céltudatossággal érkezett a művészi pályára, úgy a ’60-as évek közepétől, a ’70-es évek elejétől számítva az időt. Mert a történet mindig „abban a pillanatban kezdődik, mikor több ember azonos törvényszerűségek folyamatában együtt él” – idézhetnénk a jól csengő mondatot a neves szerzőpáros, Hamvas Béla és Kemény Katalin közös művéből, a Forradalom a művészetben címűből, amely 1947-ben jelent meg először. S időben csak egy picit tovább lépve, bizony Aknay generációjának (szűkebb értelemben a szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak) is közös volt a sorsa, története és élményvilága, amely az avantgárd szellemiség melletti állásfoglalásban, a modern tradíciók iránti fogékonyságban és elköteleződésben fogalmazódott meg, illetve találta meg kitörési pontját, valamint hivatását, hitvallását, elhivatottságát.

Alkotónk esetében azonban még valami másról is szól a történet, hiszen nála a mégoly „forradalmi” konstruktív-geometrikus képei esetében sem találjuk azt a radikális határvonalat, amely egyértelműen leválasztaná őt az elmúlt korok művészeti hagyományairól és szakrális tradícióiról. Festményei ugyanis a trecento és a quattrocento festőinek – például Simone Martini, Giotto vagy Fra Angelico – szentséges érzés- és áhítatvilágát is megidézik.

Az ő egyszeri és egyedi fátumszemélyisége tehát már igen korán, a Szent Iván című önarcképén, 1964-ben felmutattatott, s tart egyfonalúan máig. E festményén még Szentendre nélkül, de együtt áll már Aknay végzetének (művészsorsának) minden látható és láthatatlan, külső és belső alapeleme: a rovásírással felrótt ortodox Szent Iván, azaz a katolikusoknál a szárnyakkal elképzelt angyali (Keresztelő) Szent János mint a magára vett névszuggesztió „épületes” predesztinációja – aki nem mellesleg Szent Ivánként a korán elhunyt gyermekek pártfogója is egyben – vagyis: a rovás, az ikon és a síkkonstrukció egybetartozása.

Később a festők, és az ortodox ikonok városába történő költözése csak felerősítette, majd fraktálszerű világfává növelte benne a szívében, lelkében és agyában megfogant, korán bimbózásnak indult szakrális hajlamot és hangulatot. Így az életszentség nevében s hevében angyal- és emberbáb-lényei köré, mellé és mögé szerveződtek, gyűltek, sereglettek és szerkesztődtek a Duna-parti település ezer éves kulisszatitkai. Majd kislánya váratlan (1986-ban történő) eltávozása absztrakt enigmákká, valóságos angyaljárássá változtatta festményein a kisváros ablakszárnyaira rótt rovásjeleit.

Aknay János több igen jelentős korszaka után valódi szuverenitását a szentendrei és a hazai, s véleményem szerint az egyetemes művészettörténetben is, az ún. régi magyar vagy székely rovásjelek sajátos – emblematikusan konstruktív, majd szürreálisan ikonikus, végül expresszíven alanyi – használatával érte el. Ezek a sokszor „elolvasható” tartalommal is feltöltött „tulajdonjegyei” – a ’80-as évek elejétől kezdődően – általában feszesen komponált, négy, három vagy kettő részre osztott ablakszerű képmezőkbe kerültek. Mondhatnánk úgy is, hogy az ablakosztásos képein maga a „tamga” a kilincs. Ez az értelmezhető emblematikus jel vagy ligatúra a nyitja, a kulcsa a „végtelenbe”, az univerzumba kémlelő emberi szempárnak.

De azt is ki kell mondanunk, hogy Aknay János minden műve a fentebbvaló, a Fennebbvaló társalgója. Így Szentháromságának transzcendentális témapillérei: az ikonikusan ábrázolt angyalok és transzreális emberszentek; a Krisztus-korpuszok, Megváltó-parafrázisok, és evangéliumi Jézus-történetek; valamint a szakrális benyomást keltő konstruktív építmények költői valóságán nyugszanak.

Szentendrét idéző sík-konstruktív vagy vázszerkezetű építészeti kulisszái ugyancsak változatosak, ám ezek mára Az én Szentendrém témaköréből cím szerint is az általánosabb érvényű és letisztultabb gondolkodású Emlék témavilág köré szerveződnek. Emlékező és emlékkeltő festményeibe mindig behatol a transzcendencia fénye, hogy átlelkesítse, valóságfelettivé tegye azok miden múltidéző, jelenlátó, jövővágyó, elképzelt szegletét. Emlékkép-kaleidoszkópjának mindig más és más építményben kikristályosodó geometrikus elemi rendszere: a szent csendtranszcendencia érzésének egyszerű, mégis ünnepi csodája. Festett architektúrájának látszólag öncélú játékában, tiszta derűjében és világi mosolyában, szomorkás áhítatában és magába forduló drámájában ó- és újszövetségi átérzések kelnek életre. Mert a templom, a ház, a torony, az ablak, a kapu és az ajtó szimbolikáján keresztül az ég találkozik a földdel. „Az ég a trónusom, és a föld a lábam zsámolya” – mondja az ószövetségi kép tulajdonosa, s ebben a metaforában a templom, a ház, a torony valóban Isten lakóhelye lesz.

Egyszer egy művészbarátom azt találta mondani egy kiállítás kapcsán, hogy vannak művészek, akik vetkőznek és vannak, akik öltözködnek. Számomra nem kétséges, hogy Aknay János melyik csoportba tartozik. Mert nála a művészet és az élet kényes viszonya a megvalósult alkotások folyamatában, mondhatni szüntelen kanosszajárásában és bűnbánó vagy rajongó, magába szálló vagy elragadtatott „imájában” tisztul meg. Mert az igazi művészet a megvallás művészete; „a gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással” önvizsgálatának alkotásokban realizálódó, a környezetünkre is hatással lévő, a nemzeti sorskérdésekkel is foglalkozó öngyógyítás és önépítkezés szent művelete.

A valódi művész sohasem azért fest, hogy önmagát népszerűsítse, hogy az emberek képéhségét kielégítse, hanem azért, hogy a talmit elkerülje, hogy a hamisság nélküli, tartalmas, igaz, szép és jó – vagyis a „színeváltozott” – kép élményét meglelje, megismételje, s ezáltal közvetíthetővé, tartóssá, állandóvá és örökérvényűvé tegye.

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
hét 15

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 15

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
hét 15

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
hét 15
hét 15

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
hét 15
hét 15
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28