Az Ifjúsági Részvételi Költségvetés 2026-os programjában 98 fejlesztési javaslat érkezett be. A város középiskoláiban tanulók december végéig küldhették be ötleteiket. A következő esemény az Ifjúsági Fórum lesz január 14-én, ahol a diákok azokat az javaslatokat fogják kiválasztani, amiket szívesen látnának a szavazólapon. Erre a programra 9–12. évfolyamos középiskolás diákokat vár a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda.
Hevér Ivettel, a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda Ifjúsági Részvételi Költségvetésének projektmenedzserével beszélgettünk arról, mi jellemzi leginkább a 2026-os programra érkezett fejlesztési ötleteket, milyen igények húzódnak meg mögöttük, és milyen következtetések vonhatók le a javaslatokból.
„A fejlesztési ötletek jól kirajzolják, hogy a szentendrei középiskolások mitől éreznék jobban magukat Szentendrén. Sok javaslat érkezett be a közösségi terekkel kapcsolatban. Szükség van olyan kül- és beltéri helyszínekre, ahol a diákok személyes kapcsolatokat tudnak kialakítani, ahol lehet tanulni, beszélgetni, kávézni, lazítani, szórakozni. Mindenképpen jó hír, hogy a digitális és közösségi média által uralt világban van erre igény a fiatalok körében” – fogalmazott a projektmenedzser.
A korábbi évekhez hasonlóan a 2026-os programban is sok sport- és szabadidős közösségi fejlesztési javaslat érkezett. A focipályákra, röplabdapályákra vonatkozó javaslatok mellett megjelent a teqball- és a ping-pong asztalok telepítése is. Ez utóbbiak könnyebben megvalósíthatók, kisebb beruházás igényű fejlesztések. Ezek a fejlesztési ötletek olyan találkozási pontokat jelentenek, ahol a mozgás közösségi élménnyé válhat.
Számos javaslat érinti a közösségi közlekedés fejlesztését is, amely ugyan nem tartozik közvetlenül a városi hatáskörbe, de a városvezetés igyekszik olyan megállapodásokat előkészíteni az Építési és Közlekedési Minisztériummal, amelyek jobban igazodnak a lakosság és az iskolába járók igényeihez. Ennek érdekében tavaly egy felmérés is készült. Hevér Ivett kiemelte, hogy sok olyan javaslat érkezett, ami a fenntartható közlekedést segíti elő. A kisebb ökolábnyommal rendelkező, a dugókat csökkentő – így egészségesebb levegőt jelentő – közlekedési formákat támogatja, ami stresszmentesebb városi életet eredményez. Sokan szorgalmazzák, hogy legyen több fedett, kivilágított kerékpár- és rollertároló.
„A korábbi programokat szervező diákokkal abban állapodtunk meg, hogy a 2026-os programba most nem várunk zenés eseményekre vonatkozó, nem maradandó fejlesztési javaslatokat. Ennek ellenére több ilyen érkezett. Idén ezek az ötletek ugyan nem kerülnek a szavazólapokra, de az igényeket az irodánk továbbítani fogja az illetékeseknek, a Szentendrei Kulturális Központnak. Ha a fiatalok helyben találnak szórakozási lehetőséget, akkor nem kell máshová utazniuk, szorosabban Szentendréhez kötődnek és nem mellesleg épül a fiatalok helyi közössége.” – tette hozzá Hevér Ivett.
A projektmenedzser néhány ötlet kiemelésével érzékeltette a beérkezett javaslatok sokszínűségét: a papírsárkányépítés és röptető verseny, diákoknak ingyenesen használható köztéri WC-k, szabadtéri tanterem, függőágyak a városban, ételautomaták.
Az idei program javaslataiban erőteljesebben jelentek meg a szociális, mentális és szolidaritási célú javaslatok is: például pszichológiai támogatás biztosítása fiataloknak, laptop- és tanulásieszköz-támogatás, vagy csere-bere bolt létrehozása. Ezek az ötletek empátiáról, felelősségvállalásról és érett közösségi gondolkodásról tanúskodnak.
A beérkezett javaslatok sokszínűsége nagyon izgalmas Ifjúsági Fórumot vetít előre. Az eseményen résztvevő diákok együtt fogják majd átnézni a beérkezett ötleteket, vitázhatnak és értékelhetik azokat. Minden, a program iránt érdeklődő 9–12. évfolyamos diákot vár a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda, azokat is, akik most hallanak először az Ifjúsági Részvételi Költségvetésről.
Jelentkezni az iskolák szervezőcsapatainál lehet. Valamennyi iskolában megtalálható a program plakátja, amin a szervezők elérhetősége is szerepel, de a program projektmenedzserénél is lehet jelezni a részvételi szándékot: Hevér Ivett, e-mail cím: hever.ivett@szentendre.hu.
Ifjúsági Fórum: január 14. (szerda) 15:00
Helyszín: Városháza
Szeretettel várunk minden 9–12. évfolyamos diákot, aki szeretne beleszólni Szentendre jövőjének alakításába.
(Fotó: Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda, a kép a 2025-ös Ifjúsági fórumon készült.)

