Egy képzőművész emlékei a pszichológus szemével – Vinkler Zsuzsi kiállítása a Ferenczy Múzeumban

Mindenütt jelen vagy, ahol valami új kezdeményezés születik a város képzőművészeti életében, bármilyen műfajban. Igen személyes, erős gondolatisággal bíró új kiállításod címe mire utal, összegzésre vagy folytatásra?
A Középkezdés címadásnak többféle oka van. Az első, hogy életem egy sajátos szakaszába érkeztem, ahonnan olyan az érzésem, mintha a kezdő és a lehetséges végpontra egyformán rálátnék: ez a középkori helyzet ad egy sajátos perspektívát. A sportban, a fociban pedig középkezdés mindig egyfajta újrakezdési lehetőséget is jelent, ami energetizálja az embert.

Ezen a tárlaton kettős szerepben létezel – képzőművészként és pszichológusként.
A két terület felváltva volt jelen az életemben, ebben a kiállításban most összefűzöm, integrálom ezt a két identitást. A művek létrehozásával az volt a célom, hogy a beindítsa a látogatókban a saját múltjukról, jelenükről, illetve jövőjükről való gondolkodást.

Gondolat és látvány ritkán látható egysége valósul meg ezen a kiállításon. A visszafogott, remek megoldásokkal teli látványvilágba szépen simul a tárgyak, installációk sokfélesége. Az itt szereplő tárgyak java, úgy tudom, családi eredetű.
A család apai ágának szegedi házában rengeteg tárgy halmozódott fel a család itt töltött majdnem 100 éve alatt. Az első teremben látható vetített „Étellift” például a Polgár utcai hallban most is áll, csak a funkciója alakult át idővel.

Az idő múlása érzékelhető a bejárat melletti Timeline-on is.
Igen, a velünk telő időt testünk is leképezi. Egy hajszálam ötezerszeres nagyítása látható az egyik fotósorozaton. Ez is egyfajta idővonalnak tekinthető, egy-egy kép az életünk 3-4 órája alatt keletkező idő biológiai lenyomata.

A családi hagyatékból kerültek a falakra a filmszalagszerűen elhelyezett üvegnegatívok, a mindennapok és ünnepek megőrzői, akár a nagymamák és dédnagymamák kesztyűi, amelyeket különböző kéztartású kezek viselnek. Milyen volt az élet ebben a családban?
A nagymamám testvére, Vinkler László festőművész volt – körülötte fontos intellektuális holdudvar alakult ki. Kerényi Károly klasszika-filológus mellett Bálint Sándor néprajzkutató, Szent-Györgyi Albert természettudós, Baróti Dezső irodalomtörténész, valamint Sík Sándor költő is tagja volt ennek a baráti körnek. A kiállításon látható, tükörírással futó szöveg Kerényivel folytatott levelezésük egy részlete. A vetített szövegnek két néző, pontosabban olvasópontja van: a fal mögé sétálva, a távolibb, rejtett nézőpontból a nehezen kibogarászható tükörírás egyszerűen olvashatóvá válik.

Ha jól tudom, egy másik levélrészlet is szerepel a a kiállításon, amely nagybátyád egy másik fontos kapcsolatából való.
Igen, Szondi Lipót, híres pszichiáterrel való levelezésének egy részlete hallható, aki barátja művészpályának esélyeit latolgatja. A szövegből azonban a néhány személyes megszólítást kihagyva bárki magára vonatkoztathatja Szondi gondolatait.

Különféle anyagokkal dolgoztál eddig is. Ezen a kiállításon is izgalmas kísérleteknek lehetünk tanúi.
Az anyag az egyik elsődleges inspiráció nekem a munkák létrehozásában. Fontosak számomra a tapintás és a felületek sajátosságai, amelyek révén egy teljesen más szintű megismerés, befogadás zajlik. Az „Egyensúlyi állapotok” című installációban például izgalmas volt a porszerű liszt és egy rugalmas anyag találkozása. A liszt a családi tűzhely egyik legfontosabb alapanyaga, ezzel töltöttem meg fehér harisnyákat, és így jöttek létre ezek a nyúlványszerű, neuronokra emlékeztető alakzatok.

Ez a „lélekkel teli” kiállítás bizonyos szempontból eltér a hagyományoktól. Képaláírások híján hogyan informálódik a látogató a kiállítótérben?
A múzeumi trendeket követve a koncepció része volt, hogy a tér egy összefüggő élményt adjon, és ezt ne zavarjuk meg feliratokkal. A munkák mellett mindössze piktogramok találhatók, amelyekhez a bejáratnál, leakasztható kis táblák tartoznak.

Mit keresnek a rágógumi-automaták az előtérben?
A kiállítás utolsó állomása, a három rágógumi-automata az előtérben található: a három idősíkot jelképezik, és a látogatót arra kérjük, hogy döntse el, hogy itt és most neki melyik a legfontosabb: vehet a múltból, jelenből vagy a jövőből. A rágógumik fogyásából a kiállítás végére kiolvashatóvá válik egyfajta időpreferencia.

Hétfőnként mindkét éneddel találkozhatunk a Hétfőkketten találkozókon.
A Hétfőkketten programban a fókusz rólam a hozzám látogatóra tevődik át. Az 50 perces egyéni találkozókon, amelyekre előzetes időpont- egyeztetéssel lehet bejelentkezni, a saját személyes kérdések, történetek kerülnek a középpontba. Én a kreatív teret és az értő figyelmemet adom ehhez. A programra e-mailen lehet jelentkezni, a zsuzsi.vinkler@yahoo.com címen.

A kiállítás létrehozásában kik voltak a segítőid?
A legfontosabb Kopin Katalin művészettörténész, aki a kiállítás kurátora, és őszintén mondom, hogy az ő kitartása és szakmai összefogó munkája nélkül nem valósult volna meg ez a tárlat. Élvezetes közös munka volt. Aztán kiemelném még a múzeumi stábot, mert nagyon profi munkát végeztek és sok jó ötlettel segítették a megvalósítást – mivel minden mű eltérő technikai sajátosságú, erre igen nagy szükség volt. Szóval nagyon hálás vagyok nekik, ők: Pokorni Attila, Kecskés Robin, Flóris Tibor, Masika Szilárd, Tóth Mátyás. Philipp Helga a vetített anyagok elkészítésében segített, Andorka Tímea, Chuport Andrea, Deim Balázs pedig a munka vizuális részében.

A kiállítás április 2-ig látogatható a Ferenczy Múzeum Szentendre termében. Kurátori tárlatvezetés a Középkezdés című kiállításon március 5-én, vasárnap 15 órakor a Ferenczy Múzeumban. Előadó: Kopin Katalin, művészettörténész

Rappai Zsuzsa

Fotók: Deim Balázs