2016. november 10., 16:04

A Pest Megyei Kormányhivatal Szentendrei Járási Hivatala a téli időjárás veszélyeire figyelmeztet. A szociális ellátásban dolgozóknak hivatásuk folytán, mindenki másnak az emberiesség alapján fontos a hidegebb hónapokban kiemelt figyelmet fordítani a veszélyeztetettekre, a rászorulókra.

A télre való felkészülés időszakában különös figyelmet kell fordítani a kihűlés, fagyhalál és a fagyási sérülések megelőzésére. Különösen fontos annak ismerete, hogy a kihűlés veszélye nemcsak a szabadtérben áll fenn, hanem belső térben is, ha tartósan 14 oC körüli hőmérsékleten tartózkodunk – főleg idősek, betegek, mozgásukban korlátozottak esetén.

A hőmérséklet-csökkenés és a halálozás összefüggése kimutatható, az összhalálozás általában magasabb a téli hónapokban.

A havazással és jegesedéssel hirtelen megnő a traumás esetek előfordulási gyakorisága, legnagyobb mértékben a töréssel járó balesetek aránya.

A kihűlés és fagyás fokozott veszélyének vannak kitéve azok, akik a koruk, fizikai, szellemi állapotuk, csökkent belátási és önérdek-érvényesítő képességük miatt nem képesek reálisan felmérni a szélsőséges időjárás veszélyeztető hatását, illetve akik anyagi/szociális helyzetük miatt nem tudnak védekezni ellene.

Fontos, hogy a szociális ellátásban dolgozók a kritikus időszakban tevékenységeik során fordítsanak kiemelt figyelmet a veszélyeztetett személyekre, illetve kihűlés, fagyás észlelése esetén hatáskörüknek megfelelően gondoskodjanak a kezelésükről, biztonságba helyezésükről.

Figyeljünk oda a környezetünkben élő veszélyeztetettekre! Amennyiben valakinek bármilyen, a tárggyal kapcsolatos rendkívüli esemény jut a tudomására, azt kérjük, hogy jelezze a csoti.edit@kmr.antsz.hu címen vagy a 26/310-149, 26/310-159-es telefonszámok valamelyikén.

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
vas 24

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 24

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
vas 24

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.