2021. július 12., 23:01
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Július 13-án, kedden reggeltől várhatóan két napra lezárják a Budapest–Szentendre kerékpárutat a Postás strand és a Dera-patak hídja közötti szakaszon. A DMRV munkatársai vasárnap óta folyamatosan dolgoznak a regionális szennyvízelvezető rendszerben kialakult dugulás helyének felderítésén. Elkerülhetetlen volt a kerékpárút fenti szakaszának lezárása a hibafeltárás és elhárítás érdekében.

Ahogy arról korábban tájékoztattunk: a Duna Jobbparti Regionális Szennyvízelvezető Rendszerében dugulás alakult ki, ez okozta az RSZ1 jelű csőnél a vasárnapi szennyvízkiömlést. A DMRV munkatársai vasárnap óta kutatják a dugulás helyét, de 2550 m hosszú nyomóvezetéken a hibahely pontos megtalálása rendkívül összetett feladat, írta a DMRV műszaki igazgatója. Elkerülhetetlenné vált, hogy a kerékpárút egy szakaszán is folytassák a feltáró, hibaelhárító munkát, amit a tervek szerint két nap alatt befejeznek.

Fotó: Szentendrei Rendészeti Igazgatóság – A DMRV elkezdte a kerékpárút bontását