2020. szeptember 18., 20:16

A kerékpárosok már a szeptember 18-i ünnepélyes átadás előtt birtokba vették a Budapest–Szentendre közötti kerékpárutat. Az 5,6 km hosszú kerékpárút az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal része, az Atlanti-óceánt köti össze a Fekete-tengerrel több fontos, nagy európai folyót érintve. Az átadott kerékpárút mintegy 60%-a újonnan épült, a többi szakaszt pedig korszerűsítették és megépült a Dera-patak feletti híd is.

Az ünnepélyes átadáson az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, Schanda Tamás a kerékpáros útépítésben az elmúlt tíz évben elért eredményeket ecsetelte. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt hangsúlyozta, hogy nemcsak a kerékpáros túrázok számára fontos, hanem a biciklis munkába járást, a mindennapos kerékpározást is nagymértékben segíti ennek a szakasznak a megépülte. Beszédében nem mulasztotta el megemlíteni Szentendre városvezetésének „hídellenességét”, de – mint mondta – reméli, hogy a „városvezetés észhez tér.” Azt azonban – ahogy már számtalan nyilatkozatában megtette – ismét elfelejtette megemlíteni, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) által a belvárosba tervezett kerékpáros híd nem kapott környezetvédelmi engedélyt tájképvédelmi és vízbázisvédelmi okok miatt.

Sajnálatos módon Hadházy Sándor, a térség országgyűlési képviselője sem említette a Szentendre Médiaközpontnak adott nyilatkozatában, hogy olyan hídhelyről folyt az év elején a vita, amelynek nem volt környezetvédelmi engedélye. Csak azt hangsúlyozta, hogy 2,5 milliárd forint Európai Uniós támogatástól esett el év elején Szentendre amiatt, hogy a város nem támogatta a kormány által preferált belvárosi hídhelyszínt.

„Kár, hogy egy ilyen örömteli eseményt is elrontanak a csúsztatott, nem a valóságnak megfelelő állítások. A városvezetés nem ellenzi, soha nem is ellenezte a város és a sziget közötti kerékpáros híd megépítését, amit többször, több helyen hangsúlyoztam. Csak az nem mindegy, hogy a város mely pontján ér partot a híd. Egyébként meg milyen alapon támogasson egy képviselő-testület olyan hídhelyet, amelyre a szakhatóság nem adott engedélyt. Remélem, hogy a döntéshozók is nyitottak arra, hogy elfogadják a város szempontjait Szentendre hídjának helyéről, sikerül olyan megoldást találni, amivel a lehető legkevesebb kárt okozzuk a természetes és épített környezetünkben. Most viszont az a fontos, hogy gazdagodott a térség, és én nagyon örülök, hogy elkészült a kerékpárút. Remélem, hogy egyre több fejlesztési projekt kap támogatást” – mondta Fülöp Zsolt polgármester az ünnepélyes átadó után.

 

fotó: Bellai Lászkó

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.