2015. november 8., 18:01
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kemény felkészülés után, október 28-án éjszaka indult útnak a szentendrei Piramis Sportegyesület hét válogatott versenyzője (Kollár Eszter, Bokori Kata, Hajdler Zoltás, Kollár András, Bereczki Roland, Herczeg Balázs, Tóth Péter) és edzőjük, Tóth Attila a 43. Wadokai Karate Európa Bajnokságra. A csapatnak az első megmérettetést a közel 16 órás utazás jelentette. Csütörtök délután érkeztek meg Luxemburgba, majd némi pihenés, városnézés után kezdetét vették a hivatalos programok, mint a regisztráció, mérlegelés, átmozgató edzés és eligazítások. Este már mindenki izgatottan várta a sorsolást, majd megindult az esélylatolgatás, taktikázás. Másnap kilenckor a főbíró jelzésére megkezdődtek a formagyakorlat versenyszámok. A szentendreiek számára rosszul indult a verseny, hiszen Kollár Andrist egy technikai hiba miatt leléptették. Ezután azonban minden jól alakult. U16 kategóriában Kollár Eszter egészen a döntőig menetelt, ahol nagyon kis különbséggel alulmaradva ezüst érmet szerzett. U21 kategóriában Bereczki Roland szintén a döntőbe jutott és ezüst érmet szerzett. Magyarországot a felnőtt mezőnyben két szentendrei karatés, Tóth Péter és Herczeg Balázs képviselte. Fordulóról fordulóra  bizonyították , hogy velük számolni kell ezen a versenyen. Sajnos Péter a döntőbe jutásért kikapott francia ellenfelétől, így vigaszágra kényszerült, ahol magabiztosan szerezte mag a harmadik helyezést. Balázs remek formában versenyezve jutott be a döntőbe és ott is megállíthatatlan volt. Sorozatban a harmadik évben is megszerezte a felnőtt Európa Bajnoki címet! Már csak a csapat formagyakorlat versenyszámok voltak hátra. A mieink a skót válogatottal döntőztek és a Tóth Péter – Bereczki Roland – Herczeg Balázs összetételű csapat imponáló fölénnyel nyerte a versenyszámot és lettek európabajnokok!

A házigazdák délben tartották a verseny hivatalos megnyitóját, amit jelenlétével a luxemburgi herceg is megtisztelt. A megnyitóra 19 ország közel ötszáz versenyzője sorakozott fel. A megnyitót követően kezdődtek a küzdelmi versenyszámok.

Bereczki Roland és Herczeg Balázs látványos küzdelemben sajnos alulmaradt ellenfelével szembe, így nem jutottak tovább. Kollár Andrásnak ami nem sikerült délelőtt, az sikerült délután. Először az U18-as kategóriában verekedte be magát a döntőbe, és bár ott alulmaradt skót ellenfelével szemben, egy nagyon értékes ezüst érmet szerzett, ezt követően a csapatban a bronz éremig meneteltek. Az EB újonc Hajdler Zoltán bebizonyította, hogy álmai valóra válhatnak és bronz éremmel térhetett haza.  Bokori Kata első mérkőzését magabiztosan nyerte, azonban ezt követően vitatható bírói döntéseknek is köszönhetően búcsúznia kellett a küzdelmektől.  A nap végén az U16-os kategóriában induló Kollár Eszter szépségdíjas küzdelmeket produkálva bronz érmet vehetett át.

A csapat a napot a hagyományos sayonara partyval zárta.

Összességében a Magyar Válogatott a résztvevő 19 országból a házigazda Luxemburg mögött a második helyen végzett. Gratulálunk!