A Dézsma utcai Idősklub minden évben megrendezi az úgynevezett Káposztapartit, melyen már második alkalommal vett részt Verseghi-Nagy Miklós polgármester. Az önkormányzat képviselői ilyenkor adja át a klubnak a város jelképes támogatását.
Az Idősklub 1982 óta működik, tagjai lelkes, aktív szépkorúak. Heti rendszerességgel találkoznak évek óta, és minden tagjuk névnapját negyedéves rendszerességgel egy közös főzőcske keretében megünneplik. Heti találkozók alkalmával sokat beszélgetnek, kártyáznak. Tagjaik között nem csak szentendrei lakosok, hanem budakalásziak is vannak. Nagy szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen csatlakozna vidám kis közösségükhöz.
Az idősklub vezetője 2009 óta Szabó Ferencné (Magdika), aki elmondta, hogy bár régebben többet kirándultak és vállaltak különböző fellépéseket, mint mostanában, a szabadidejüket ma is szívesen töltik együtt. Egyik legkedvesebb emlékük, amikor régi ruhákban tartottak divatbemutatókat, felléptek közösségi helyeken, rendezvényeken. Vanyák Gáborné (Erzsike), aki leginkább a gazdasági és adminisztratív ügyeket intézi, és segít a közös bevásárlásokban is, szívesen emlékezik ezekre a közösen eltöltött évekre. Nagy örömmel vennék, ha minél többen csatlakoznának közösségükhöz, egyáltalán nem akadály több idősklubbal is tartani a kapcsolatot, akár több helyen is tagnak lenni.
Találkozók: minden hétfőn 14.00-16.00
Helyszín: Szentendre, Dézsma utca 1.