2018. május 31., 08:50

Az izbégi Kopjás parkban május 30-án tartott fórumon Verseghi-Nagy Miklós polgármester várta a lakókat, illetve Dombay Zsolt önkormányzati képviselő és dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester.

A szokásosnál kicsit szűkebb körben tartott fórum legfontosabb témája az útépítés volt: a lakók szerint felújításra szorul a Vasvári, a Kisforrás, a Czotter Aladár, a Kút utca, illetve a Fürj utca felső szakasza, a Csapás utca –Vasvári u. sarkán lévő feljáró.

Többen nehezményezték, hogy megváltozott a szavazás helyszíne: régebben a közelben tudtak szavazni, az utóbbi időben viszont a városba kell menniük. Felhívták a figyelmet, hogy a Vasvári utcában nagyon kaotikus a házszámozás, és kérték ennek mielőbbi rendezését. Szóba került a Szűcs József utcai játszótérnél a kút visszaépítése, illetve felmerült, hogy az izbégi iskolánál is jó lenne olyan feltűnő piros zebra, mint amilyet nemrégiben a Barcsay iskolánál festettek fel.

Kérdés hangzott el a Csicserkó és a Kisbán-ház sorsával, a Postás strand fejlesztésével kapcsolatban, illetve egy kőhegyi lakos a Bubán völgyben lévő, ma már nem működő forrásra hívta fel a figyelmet.

A polgármester tájékoztatta a lakókat, hogy a Vasvári utca tervezése és engedélyeztetése megtörtént, a tervezői költségbecslés alapján kb. 150 millió Ft lenne a kivitelezés, amire az idei költségvetésben nincs forrás, viszont hamarosan sor kerülhet a portalanításra. A Czotter A. utca felújítása idénre van betervezve, a Kisforrás utca aszfaltozása nem szerepel az idei tervekben.

A Mária – Szentlászlói úti csatlakozás átépítése tervbe van véve, ami komoly beruházás lesz a biztonságosabb közlekedés érdekében. A polgármester hozzátette, hogy a városvezetés nem kívánja növelni a beépíthető területeket, illetve tervezik, hogy a nyári szezonban őrző-védő szolgálat felügyelje szombat-vasárnap esténként a Postás strand környékét.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.