
A március 29-én az izbégi focipályánál megrendezett harmadik utcafórumon mintegy harmincan vettek részt. Az izbégi lakosok aktivitását jól mutatja, hogy volt köztük olyan, aki harminc kérdéssel készült, fotókkal dokumentálva a városrész problémáit.
A városvezetés részéről jelen volt a körzet képviselője, Dombay Zsolt, Verseghi-Nagy Miklós polgármester, dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester, Solymosi Heléna kommunikációs vezető és Nagy Attila kabinetvezető.
A polgármester szokásos köszöntő-bevezetőjében elmondta, a fórumok szervezésének egyik apropója, hogy a választási ciklus félidejében szeretnének tájékozódni, a lakosok véleményét megismerni, a másik pedig, hogy a kormánydöntés értelmében a város mentesül évi 250-300 millió forint hiteltörlesztéstől, amelyet már az idei évben is infrastrukturális fejlesztésekre fordítanak, mert a felmérések szerint erre van a legnagyobb igény. Ennek érdekében indították el a Járható Szentendréért Programot is.
A fórum egyik hangsúlyos témája a Szentlászlói út mentén, a focipályától a templomig tartó szakaszon lévő támfal és a felette lévő út megerősítése, esetleg átépítése. A támfal eredetileg gyalogos forgalomra készült, de jelenleg nagyobb terhelésnek van kitéve. A polgármester elmondta, hogy tudnak a problémáról, az állapotfelmérés megtörténik a városi főmérnök közreműködésével, és utána készítenek egy intézkedési tervet.
Az utak állapota Izbégen is gondot okoz. A Vasvári Pál utca aszfaltozásával kapcsolatban Török Balázs elmondta, hogy a Járható Szentendréért Programban 2020-ra be van tervezve. A lakók kérték a Kisforrás utca karbantartását, illetve a Pásztor és a Szűcs József utcák közötti kis tér aszfaltozását. A Puskin utcában az esővíz rendszeresen elmossa a murvát. A válaszból kiderült, hogy az utca aszfaltozása 2019-re van betervezve.
A lakók megkérdezték, hogy készült-e felmérés Izbégre lebontva, hogy mennyi útra és járdára lenne szükség. Szerintük ha ezt látnák a költségbecsléssel együtt, akkor ők is jobban megértenék a problémákat.
A polgármester elmondta, hogy a számítások szerint a jelenlegi földutak aszfaltozása (120 km-ről van szó) 10 milliárd forintba kerülne, ennyi forrása viszont nincs a városnak. A város évi fél milliárddal gazdálkodhat, ehhez jön a most felszabaduló évi 300 millió Ft, amit már az idei költségvetésbe beterveztek. Ahogy megfogalmazta: a lényeg, hogy több utat és járdát fognak építeni. A körzet képviselője szerint azért nehéz Izbég helyzete, mert ötvenéves elmaradást kell behozni.
Szóba került még az avarégetés (a város területén egész évben tilos az égetés, kivétel az üdülőterületek, de májustól már ott sem lehet), a Kőhegyre vezető út elhanyagolt állapota, a térfigyelő kamerák hasznossága a szabálysértések visszaszorítása terén. A lakók kérték a buszmegállók kivilágítását, illetve a busz útvonalának módosítását a Pásztor utca felé. A közvilágítással kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy jövőre várható a rendszer egészének korszerűsítése.
A kátyúzások kapcsán szóba került, hogy hosszú távon nem kifizetődőbb-e, ha a nagyon kátyús szakaszokat teliben leaszfaltozzák.
Felmerült a Pásztor utca fásítása az önkormányzattal közösen, az 1+1 pályázat keretében, ami akár mintául is szolgálhatna más városrészeknek. A lakók kiásnák a gödröket, illetve gondoznák a fákat, amelyeket az önkormányzat biztosítana. Ezzel az utca új és egységes arculatot kapna.
A fórum végén javaslat hangzott el futópálya építésére a focipálya körül. Dombay Zsolt, aki egyúttal a focipályát üzemeltető SZVSE vezetője elmondta, hogy a futókör kialakítása tervbe van véve a baseballpályánál, és megépítéséhez igyekeznek kihasználni minden pályázati lehetőségét. Hozzátette, hogy az önkormányzat azért szabadította fel ezt terület, és azért nem akarja bérbe adni, hogy az izbégiek élni tudjanak a pálya nyújtotta sportolási lehetőségekkel.
A következő fórumok időpontjai: április 3-án Izbégen, a Pásztor és Kadarka utcák kereszteződésénél, április 4-én, kedden a Belvárosban, az Apor-hídnál, április 10-én, hétfőn Izbégen, a Fürj utcában, április 11-én, kedden Boldogtanyán, a Bagoly és Holló utcák kereszteződésében. A fórumok minden alkalommal 17-től 19 óráig tartanak.
A városrészi online kérdőívek elérhetők itt.