2017. szeptember 3., 18:07

Szakács Dagmar, a Ferenczy Múzeumi Centrum nyugalmazott munkatársa Németországban született, férjével, Szakács Imre festőművésszel 1977-ben telepedtek le Szentendrén. Dagmar 35 évig dolgozott első és egyetlen magyarországi munkahelyén. Számtalan alkalommal vezette városunk külföldi vendégeit, német nyelvet tanított a Szent András Katolikus Általános Iskolában, a mai napig aktív támogatója Wertheim városával fenntartott testvérvárosi kapcsolatnak, férje mellett pedig éveken át segítette a Szentendrei Régi Művésztelep nemzetközi kapcsolatait.

Hogyan esett a választásuk Szentendrére?
Hannoveri születésű vagyok, ott ismerkedtem meg férjemmel, aki Hamburgban járt a képzőművészeti főiskolára. Három évig laktunk ott, de egyikünk sem akart nagyvárosban élni, és számomra is egyértelmű volt, hogy idejöjjek. Imre Szentendre közelében lakott, több szállal is kötődött a városhoz, ezért esett rá a választásunk. Mind a négy gyermekünk itt született.

Mennyit tudott akkoriban Magyarországról?
A magyarokat a férjemen keresztül ismertem meg, korábban csak a közismert 3P-t tudtam róla: paprika, puszta, Piroska. Imre által egy olyan országba, olyan családba érkeztem, ahol biztonságban éreztem és érzem magam. Hazára találtam, itt éreztem meg először, mit is jelent a haza fogalma.

A beilleszkedés – ezek szerint – nem okozott nehézséget…
Végzettségem szerint szociálpedagógiai nevelő vagyok, Hamburgban egy 130 fős gyerekotthont vezettem. Pedagógusként nem szerettem volna elhelyezkedni, mert akkor ezt a nyelvtudásom nem engedhette volna meg. Egy alkalommal megláttam egy hirdetést a Ferenczy Múzeum régi, Görög utcai bejáratánál, hogy teremőrt keresnek. Rögtön jelentkeztem, mert úgy gondoltam, hogy mellette tudok majd magyarul tanulni. Ikvai Nándor igazgató viszont más feladatot adott nekem, így a népművelőkhöz kerültem.

Ami annyira megtetszett, hogy a nyugdíjazásáig a múzeumban ragadt…
Jól éreztem ott magam. Eleinte tárlatvezetőként dolgoztam, később fordítottam. Nagy szerencsém volt, hogy együtt dolgozhattam dr. Mailáth Imrével. Biztosan sokan emlékeznek a díszpolgár és Pro Urbe-díjjal is kitüntetett, rendkívül művelt, több nyelven beszélő, tiszta szív-lélek emberre. Rengeteget tanultam tőle, ő pedig szívesen adta át a tudását, mindig szeretettel tanított. Eredetileg ő sem volt szentendrei, de ugyanúgy szerette a várost, mint én. Akkor úgy éreztem, hogy a Jóisten a kezében tart.

És hogyan boldogult a magyar nyelvvel?
Nem volt nehéz megtanulnom. Akiknek nehéz, azok ragaszkodnak a saját nyelvük logikájához, pedig a tanulását más alapokon kell kezdeni. Az fogott meg benne, hogy szép a hangzása, és rettenetesen logikus. A magyar nyelv rendkívül stabil. „Mint egy gránitkő”, mondta róla a híres angol nyelvész, Sir John Bowring, és az évszázadok sem tudtak rajta karcolást ejteni.
Ha szépen és kedvesen akarok beszélni, most már az unokáimmal, azt csak magyarul tudom, mert ez a nyelv lélekkel átitatott. Mindig törekedtem a szép beszédre, mert úgy gondoltam, hogy ebben az országban élnem-halnom kell, és idős koromban már nagyon vicces lenne, ha csak törném a magyart.

Tudom, hogy beleásta magát a magyar történelembe is, talán nem véletlen, hogy két gyermeke is történész lett…
Jó pár éve láttam egy előadást, amelyben a Duna menti népek néptáncait mutatták be. Érdekes módon a finnek is odakerültek, és már akkor erőltetettnek éreztem a finnugor rokonságot. Később, a ’90-es években már hozzá lehetett jutni különféle kiadványokhoz ebben a témában, illetve a sors úgy hozta, hogy megismertem Bakay Kornélt, aki a régészeti leletek alapján számomra teljesen hitelesen és lenyűgözően beszélt az őstörténetről. Nagyon szeretem Márai Sándor írásait is, amelyekben gyönyörűen ír a magyarság feladatáról, az önfeláldozás szükségességéről. Nem szeretem, ha valaki nagy magyarságában elereszti a lovat, de azt sem, ha bántják a magyart. Akik rosszat mondanak rólunk, azok valószínűleg nem éltek hosszabb ideig más országban. Jellemző emberi tulajdonság, hogy a másik füvét mindig zöldebbnek látjuk.

Hogyan tudta a négy gyerek nevelését, a háztartás vezetését összeegyeztetni a munkával?
A múzeumban hatórás voltam, így nem volt nehéz. Reggel elmentem velük az iskolába, és ebéd után együtt jöttünk haza. A Szentendrén való letelepedésünk óta a férjem szabadfoglalkozású, így tehát mindig segítőm volt.
Később a fiúk Pannonhalmán jártak gimnáziumba, a kritikus kamaszkort ott élték át, az ottani tanároknak kellett helytállni. Csak az iskolai szünetekben vettem elő a nagylábosokat.

Feleségként nem érezte úgy, hogy háttérben marad?
Engem büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen festő felesége lehetek. Nagyon sajnálom azokat a nőket, akik szenvednek vagy unatkoznak, vagy úgy érzik, hogy háttérbe szorultak, mert ez azt jelenti, hogy nem találták meg a helyüket. Korábban sokan azt hitték, hogy én csak bólogatok arra, amit a férjem mond, de időközben rájöttek, hogy mi egymástól függetlenül gondolkodunk ugyanúgy, és mondjuk ugyanazt vagy nagyon hasonlót. Ez az igazi harmónia.
Imre egyik kiállításán, az Ég és Föld című kép kapcsán hangzott el, hogy az ember eredetileg kétszárnyú angyal volt, de az angyali világból való leesés közben egyik szárnyát elvesztette. Egy szárnnyal pedig nem tudott visszatérni, de mindig az égi szeretetre vágyott, amely vezette őt egy másik emberhez, aki ugyanazt érezte. Megölelték egymást és rádöbbentek arra, hogy csakis így képesek élni, repülni, és ezekkel a szárnyakkal visszatérhetnek az angyalokhoz. Én megtaláltam a másik szárnyam.

Sugárzik Önből a harmónia. Minek köszönheti?
Nem tudom.

Talán a hitének?
Valószínűleg annak is. Mindannyian ismerjük a mondást, hogy segíts magadon, az Isten is megsegít. Egy kedves történet jut erről eszembe. Amikor egy ember az élete végén visszatekint a tengerpart homokjában a lábnyomaira, látja, hogy az út egy részén hiányoznak az őt kísérő Úr lábnyomai, és éppen a számára legnehezebb időszakokban. Panaszkodására, hogy miért hagyták magára, a
Jóisten azt válaszolta, hogy akkor éppen felemeltelek, és a tenyeremen hordoztalak.
Mindannyian Isten tenyerében vagyunk, csak fel kell tudnunk fedezni. Úgy érzem, hogy én ott töltöttem az életemet. De nem várhatom a sült galambot, hanem keményen kell dolgoznom, hogy a Jóisten megsegítsen. Akkor szalad el a ló, ha azt hisszük, mindent meg tudunk oldani egyedül. Tudnunk kell kimondani, hogy: Uram, segíts! Be kell látnunk, hogy időnként támaszra van szükségünk, nehogy elsüllyedjünk. Csak kis csavar vagyunk a nagy gépezetben. De szükség van minden kis csavarra, és mindegyiknek megvan a saját feladata.

Hogyan telnek most a napjai? Tudom, hogy van hat gyönyörű, kékszemű unokája…
Az unokázás mellett sokat utazunk, Imre nemzetközi szervezetekben betöltött szerepe kapcsán. Férjem nagyon örül, hogy most már én is vele tudok menni. Boldog vagyok, mert mindent megtaláltam, ami számomra fontos: harmóniát, szeretetet.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 10

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 10

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
sze 10

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
sze 10
sze 10

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
sze 10
sze 10
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26