2024. február 9., 10:05

Megkezdődött a Duna korzón a Bercsényi utca 2-4. szám alatti épülettömb rekonstrukciója. Az épület négycsillagos prémium kategóriás hotelnek, a földszinten igényes étteremnek és cukrászdának fog helyet adni.

A NOX Beruházó és Fővállalkozó Zrt. néhány éve a fejlesztés határozott szándékával vásárolta meg a Duna korzó egyik legmeghatározóbb épületét az önkormányzattól. Az évek óta elhagyatott, üresen álló épület állapota jelentősen leromlott, ezért a tulajdonos védőállványzattal és az épület kontúrjait megjelenítő hálóval kerítette körbe.

Az építésztervezési feladatokra a szentendrei székhelyű XYZ Design Stúdiót kérte fel a tulajdonos. A tervezés során különös figyelmet fordítottak a helyi szempontok figyelembe vételére, a történeti városmagba illeszkedő, de a XXI. századi igényeknek és a fenntartható üzemeltetés szempontjainak is megfelelő kialakításra – írta közleményében a beruházó.

A „rózsaszín ház“ rekonstrukciójának látványterve

Az épülettömb rekonstrukciós látványterve

A kivitelezési munkák I. üteme 2024 februárjában indult meg, és várhatóan 2025-ig tart. A mélyépítési és szerkezetépítési munkákat a szentendrei mobilgát építésén már bizonyított Swietelsky Magyarország Kft. végzi.

A kialakításra kerülő szállodai szobák és az ezeket kiszolgáló wellness a Duna, valamint a templomdomb és a belváros tetői felé nyíló kilátásával a szállóvendégek kényelmét szolgálják, míg a földszinti, a Duna korzóra nyíló és kitelepülő étterem-cukrászda a városiak és a turisták számára is kellemes felüdülési lehetőséget nyújt majd.

A NOX Zrt. meggyőződése, hogy a kívülről-belülről teljes mértékben megújuló, de a történeti homlokzat struktúráját mégis megőrző hotel méltó módon illeszkedik majd Szentendre belvárosának szövetébe, és újszerűségével pezsdítőleg hat a turizmusra is.

A kivitelezés alatti esetleges kellemetlenségekért – melyeket a beruházó és a kivitelező igyekszik minimalizálni – szíves elnézésüket és türelmüket kérjük!