2018. február 12., 10:47
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

„A hagyományt nem kell ápolni, hisz nem beteg. Nem kell őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Méltó nyitánnyal kezdődött az idei Házasság hete rendezvénysorozat Szentendrén. A Bálint-napon, február 11-én a Városháza dísztermében sok-sok család gyűlt össze, hogy közös énekléssel-ünnepléssel éltessék kincseinket: népszokásainkat, népdalainkat, meséinket. A Bálint-nap idei díszvendége Sebő Ferenc volt.

A rendezvényt Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében az idei Családok éve tervezett  programjaira hívta meg egyúttal a közönséget. Lövétei Lázár László versét mondta el a Filibili „kisdobosa”, azaz a programok szervezője, Kertész József. Az idén 25 esztendős Filibili népdalkórus hagyományéltető óvónői ismét szívet melengető műsorral álltak színpadra. Szigethy Miklósné ízes székely népmesét mondott, Soós Réka, aki ettől az évtől az együttes művészeti vezetője, a Bimbó utcai óvodásokkal játszott el egy vidám, legényfogó játékot. Telegdi Gáspár és Sosovica Fanni néptáncosok műsorát Németh András kísérte tekerőlanton.

Az est díszvendége, Sebő Ferenc az örökérvényű Flóra-vers, a Rejtelmek mellé pár gondolatot is fűzött arról, hogy hagyományainkat, kultúránkat nem lehet elég korán átadni utódjainknak. A versekkel-dalokkal felnövők  életre szóló kincsekkel gazdagodnak.

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Bálint-napon a  Philoméla-díjat  ezúttal  Gulyásné Szaluter Zsóka kapta. Az est végén kiderült, hogy miért tökéletes indítás a Házasság hetén a Bálint-napi rendezvény: a Filibili együttes minden tagja férjnél van, így a program végén a házaspárok együtt álltak színpadra, s énekelték el a „Minden madár társat választ…” című népdalt a közönséggel.
A szervezők köszönetet mondanak a támogatóknak: Szentendre Város Önkormányzatának, a Szentendrei Kulturális Központnak, Hidegkuti Gergelynek, a Szilágyi Pékségnek, az Édeni Édességek Boltjának.

A Házasság hete további programjai:

https://szentendre.hu/hazassag-hete-szentendren-2018/