2016. február 13., 10:33
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Február első hétvégéjén Budapesten rendezték a hazai muaythai legrangosabb amatőr versenyét, az Amatőr Magyar Bajnokságot. Városunkat egy komoly is csapat, hat fő képviselte, a juniortól felnőtt korosztályokig.  A második legnagyobb kontingens volt ez, ami külön tekintélyt adott a csapatnak!

„Fiaink rengeteget készültek a bajnokságra, hiszen a tét nem volt kevesebb, mint a svédországi Világbajnokság kvalifikációja! A légió ét hónapja erőt megfeszítve, mindent félretéve edzett, és a siker nem maradt el! Thaiboxolóink nem veszítettek meccset, gyakorlatilag mindenkit egyhangú pontozással, illetve technikai fölénnyel utasítottak maguk mögé, így az idén három Magyar Bajnokot avathattunk, és két ezüstéremnek is örülhetünk, amelyek sérülés miatt nem válhattak fényesebbé.

PIC_0242

Kimagasló eredmény ez, a klub életének legfényesebb napja volt, büszkeség tölti el a szívünket, hogy három harcost adhatunk a magyar válogatottnak! Köszönet a városnak, köszönet a hatalmas szurkolótábornak, és a rendezőknek, mindenkinek, aki bármilyen módon segített nekünk, higgyétek el, sikerünk mindenki sikere! Hajrá Szentendre!” – számoltak be legújabb híreikről a sportolók.

A légionáriusok:

Albrecht Péter Magyar Bajnok

Hegedűs Márk Magyar Bajnok

Osztrogonácz István Junior  Magyar Bajnok

Szabó András ezüstérem

Menyhért Marcell ezüstérem