Gubbio: szerelem első látásra - és más olasz csodák - www.szentendre.hu
2018. október 31., 14:42

Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesületének 16 tagja – Jolanda Willemse elnök vezetésével – ismét nyakába vette a világot 2018. szeptember 22-én. 2015-ben ugyanis elhatároztuk, hogy évről-évre sorra végiglátogatjuk testvérvárosainkat. Első alkalommal Erdélybe, Zilahra és Kézdivásárhelyre utaztunk, 2016-ban Salon de Provence-ot és környékét fedeztük fel. Tavaly – jelentkezők híján – elmaradt a Huntingdon / Godmanchester látogatás (erről azért még nem mondtunk le!). Idei úti célunk Gubbio, legújabb testvérvárosunk volt, polgármestereink a most már 12 partnervárosunk közül a legkésőbb, 2016 májusában írták alá a szerződést.

Az egyesület által szervezett kirándulások – már bevált hagyományaink szerint – nem szokványos, „laza” üdülő-körutak. Fő célunk természetesen az, hogy megismerjük testvérvárosunkat, lehetőség szerint kapcsolatba lépjünk az ottani partneregyesületekkel, de ami látnivaló útba esik, vagy a testvérváros környékén van, azt nem hagyjuk ki.

Így az indulás estéjén már Velence sikátoraiban kószáltunk, hajókáztunk a Canal Grandén, s mivel az olasz Múzeumok Éjszakáját éppen „kifogtuk”, este fél nyolckor még a Dózse palotába is bejutottunk.

Második napunkat a korai reneszánsz festészet aranyozta be: a 13. századi könyörtelen padovai bankár és uzsorás, Rinaldo Scrovegni neve talán örökre elfelejtődött volna, ha a fia által neki emelt kápolnát nem Giotto csodálatos freskói díszítenék! Persze Padovában kihagyhatatlan Donatello Gattamelata hadvezérről készült szobra és a Szent Antal bazilika is, ahol hosszú sor áll, hogy megérinthesse a szegények védőszentje hamvait rejtő koporsót. Ezen a napon délután még Ferrarába is bekukkantottunk, s a d’Esték – és Lucrezia Borgia – monumentális téglapalotája tövében egy igazi helyi specialitást, a cappellaci di zuccát, egy 1584-ben, a hercegek szakácsa receptgyűjteményében már említett, sütőtökkel töltött ravioli-félét is megkóstoltuk. Este érthetően fáradtan érkeztünk Gubbióba, ahol nagy örömmel állapítottuk meg, hogy a nagyon családias, középkori épületből átalakított szállónk a belvárosban, a Palazzo dei Consolitól alig néhány lépésre helyezkedik el.

Gubbióról csak felsőfokon lehet beszélni! A várost még a római kor előtt az umberek alapították, e korszak kivételes értékű emléke az a 7 db rézből öntött eugubiumi tábla, melyeken az etruszkhoz – és a magyar rovásíráshoz – rendkívül hasonló vésett betűkkel szertartás szövegek olvashatók. Képzeljenek el egy várost, ahol mintha a középkor végén megállt volna az idő! Az Ignino-hegy oldalára felkapaszkodó, vakolatlan kőházai között meredek vagy számtalan lépcsős, zegzugos utcák húzódnak, titokzatos boltíves átjárókkal, apró, intim terekkel és kertecskékkel. A gubbióiak mai – modern – életét is át- meg átszövik a tudatosan életben tartott hagyományok. Védőszentjük, Szent Ubaldo püspök 1160-ban bekövetkezett halála óta – tehát immár 858 éve – minden májusban megtartják a Festa dei Cerit, melynek során három, egyenként 300 kilós fa gyertyát futva felvisznek a város felett magasodó Ingino hegy tetején lévő San Ubaldo bazilikába.

Gubbio szépségeit és érdekességeit nem magunknak kellett felfedezzük, egész napos programunkról – Laura Zampagli reggeltől délutánig tartó alapos idegenvezetéstől, a várost és a híres gyertyaünnepet filmen is bemutató előadáson át az esti, baráti találkozóval egybekötött, a partneregyesület tagjai által főzött vacsoráig – vendéglátóink gondoskodtak. Más formákban is tanújelét kaptuk annak, hogy itt számon tartják testvérvárosi kapcsolatunkat: a Gubbióban közlekedő városnéző kisvonat tulajdonosa nem fogadta el tőlünk a viteldíjat, amikor megtudta, hogy a szentendrei egyesület tagjai vagyunk, egy vendéglőben pedig különleges – grátisz – előétellel lepték meg a csoport nyolc tagját.

Másnap két, az Appeninek keleti lejtőin megbúvó hegyi városba látogattunk el. Gubbiótól alig 60 km-re van Urbino, Raffaello szülővárosa. A magas fallal körülzárt óvárosban álló csodálatos hercegi palotát az a – Gubbióban, 1422-ben született – Federico da Montefeltro alakította az itáliai reneszánsz művészet egyik fellegvárává, akinek jellegzetes, karvalyorrú profilképét Piero della Francesca festményéről ismerhetjük. Délután San Marinóba, Európa legrégebbi köztársaságába és egyik legkisebb független állmába utaztunk, ahol a történelmi arculatát máig őrző főváros két középkori várkastélyának meglátogatása sem feledtette velünk, hogy vámszabad területen járunk, itt a kedvező alkalom az emléktárgyak, ajándékok megvásárlására.

Utolsó napunkon a testvérvárosunktól déli irányban mindössze 50 km-re fekvő Assisibe, Szent Ferenc városába látogattunk el. A kereszténység talán legnagyobb hatású és leginkább tisztelt személyisége, Ferenc halála után öt évvel, 1228-ban kezdték el építeni az épületkomplexumot, mely a szent hamvait befogadó kriptából, valamint az alsó és a felső templomból áll. Assisi – a bazilikával, a Porziuncula és a Transito kápolnát (Ferenc halálának helyszínét) befogadó Santa Maria degli Angeli és a Szent Klára templomokkal együtt – egy olyan hely a világban, ahol a hívők semmihez nem hasonlítható spirituális élményt élhetnek át, de még a megrögzött ateistákat is megérinti a szakralitás! A művészettörténet iránt érdeklődők pedig a korai reneszánsz festészet valódi csodáiban, Cimabue, Giotto, Pietro Lorenzetti és Simone Martini freskóiban gyönyörködhetnek!

Assisi varázslatos utcácskáiban és templomaiban napokat el lehetne tölteni, délután mi mégis továbbindultunk Perugiába, a 12 etruszk város egyikébe.  A város határában a mélybe szálltunk: az Hypogeno dei Volunni egy a Kr.e. 2. század közepétől a Kr.e. 1. sz. végéig használt, a római átriumos házak mintájára épült sírkamra, mely egy már rómaivá vált etruszk család hagyományos temetkező helye volt. A hamvakat befogadó szarkofágok tetején a könyökükre támaszkodó, félig fekvő alakok mintha nem is egy szomorú temetésen, hanem egy vidám lakomán vennének részt!

Perugia óvárosa egy sziklaplatóra épült, ma már lifttel és siklóval is megközelíthető, s mint minden olasz város, ez is egy összehasonlíthatatlanul egyedi, külön világ. A titokzatos eredetű etruszkok érdekes emlékei, a gótikus és reneszánsz műemlékek mellett, egy igazi különlegessége is van a városnak: a Rocca Paolina, a 16. század derekán III. Pál pápa parancsára épített erőd, ami valójában egy a pápai fennhatóság elleni lázadás miatt a föld- illetve vaskos boltívek alá száműzött városrész, ma is felismerhető házakkal, templomokkal. Ezen a napon elkísért bennünket a gubbiói testvérvárosi egyesület titkára, az Assisiről mindent tudó Mariella Baldinelli is, s délután – már Perugiában – Laura ismét felbukkant, egy igen nagy tudású idegenvezetővel az oldalán!

Perugiától – s ezzel együtt másnap Olaszországtól – egy csókkal a zsebünkben távoztunk: a bacio di perugia (perugiai csók) egy étcsokoládéból és mogyorós csokiból gyúrt finom édesség, a méltán híres olasz cukrászat egyik csúcsa.

Talán ebből a beszámolóból is kiderült, de a 16 résztvevő ennél jobban tudja, hogy egy élményekkel zsúfolt, fárasztó utazásban volt részünk, s reméljük, hogy a későbbiekben – nem is feltétlenül az egyesület tagjainak – hasonlóan gazdag kirándulásokat szervezhetünk! A mi jövő évi úti célunkról télen döntünk: nagy súllyal került szóba Stari Grad vagy Wertheim.

Bányai Éva és Krizbainé Szabó Éva

szervezők

 

Szentendre Nemzetközi Kapcsolatai Egyesülete működésének támogatója: