
A Belváros, Papsziget és Derecske lakóit várták a város vezetői a Városrészi Fórumok idei sorozatának nyitásán április 14-én, hétfőn este. A lakossági részvétel aktív volt, számos fejlesztést és közérdekű kérdést megvitattak.
A Bükkös-parti piacon indult el Szentendre Városrészi Fórumainak idei sorozata. Az eseményen Fülöp Zsolt polgármester és Weszelits András, a körzet önkormányzati képviselője tájékoztatta a megjelent lakókat az aktuális és tervezett fejlesztésekről, valamint válaszolt a helyiek kérdéseire.
A fórumon elhangzott: idén 15 millió forint áll rendelkezésre a városrészi fejlesztésekre, melyekről a lakók dönthetnek a Városrészi Költségvetés keretében (a szavazáson szereplő témákat cikkünk végén kiemeljük). A belváros további, kiemelt projektjei között szerepel a piac megújítása, a Lázár cár tér közösségi térré alakítása, valamint a Duna korzón vízhez vezető lépcső és vízi színpad létesítése – mondta el Fülöp Zsolt polgármester. A további tervek között említette a Bükkös-patak természetesebbé alakítását, beszámolt az előrelépésről az egykori Teátrum épületének ügyében, ahol lényegében új művelődési házat kap majd a belváros. Felidézte a belvárosi szenny- és csapadékvíz-hálózat szétválasztásának első ütemét. A város a 11-es út felújítását előkészítendő vízvezetékek cseréjét is tervezi, illetve tovább bővítik a HÉV-állomásnál nemrég átadott új parkot.
Weszelits András képviselő hangsúlyozta, hogy folyamatosan fogadja a lakossági megkereséseket, és jelenleg is mintegy hetven ügyet kezel, közreműködve a város illetékeseivel. Példaként felidézte: hamarosan megújítják a Teátrum parkoló figyelmeztető tábláit a turistabuszok vezetőinek, hogy ne ott mossák a járműveiket és ne járassák a motort.
A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság képviseletében bemutatkozott Abineri Mario, a városrész kijelölt rendésze, aki a jövőben napi szinten jelen lesz a területen. A megújult rendészeti rendszer célja a közvetlenebb kapcsolattartás és a gyorsabb intézkedés. A városrészek rendészei elérhetők a SZERI ügyeleti számán a +36 20 290 0190-t hívva, és a szeri@szentendre.hu címen.
Dr. Ignácz Dávid jegyző és Kiss Gabriella főépítész a helyi építési szabályzat megújítását jelentették be, amelynek előkészítését lakossági konzultációk segítik.
A fórumon a lakók több problémát is felvetettek: a piac utcájának túlzott forgalma, a Duna-parti sétányon szabálytalan kerékpározás, a Hild-lépcső állapota és a piaci árusítás túlterjeszkedése is napirendre került. A városvezetés több témában azonnali intézkedéseket és fokozott rendészeti jelenlétet ígért, másoknál beütemezett fejlesztések, felújítások jelentenek majd megoldást.
(Fotó: Bácsi Róbert / Szentendre.hu)
A Városrészi Költségvetés programban választható fejlesztési javaslatok
Belváros, Papsziget és Derecske
1. Kerékpártároló építése a Könyvtárral szemben lévő parkolóban a Modok Mária téren.
2. Pihenőpadok telepítése az egész Belvárosban.
3. A Piactér rekonstrukciója, faültetés, padok, kandeláberek telepítése, esetleg kockaköves burkolása.
4. Hold utcai járda újjáépítése a 11-es úttól a Méhész utcáig.
5. Kis tér, gyalogos csomópont kiépítése a Bükkös sétány végén, a Kanonok utcai hídfőnél a SZEI mellett. A patakparti sétány befejezése, burkolása, a hídfő, ivókút szintjeinek rendezése, kockakő burkolattal való ellátása. Kanonok utca alján a vízelvezetés rendezése, esetleg az autós csomópont kiemelése.
Részletek és szavazás: varosreszi.szentendre.hu