2017. június 19., 18:08
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Gosztola Gábor festőművész exkluzív tárlata nyílt meg 2017. június 17-én, szentendrei otthonában. A rendhagyó tárlaton Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester köszöntötte az érdeklődőket, beszédet mondott Novotny Tihamér művészeti író.

Gosztola Gábor költő, képzőművész Pápán született, gyerekkorát Ozorán töltötte nagyszüleinél, majd tizenhét évesen nekivágott a világnak és Budapestre költözött. 1965–1975 között az Élet és Irodalom heti rendszerességgel közli rajzait. Neve és virtuóz rajztudása így vált országosan ismertté. 1988-ban egy rövid időre Kanadába utazik, hogy új életet kezdjen, de egy év múlva visszatér. 1969 nyarán ismerkedik meg a szentendrei Vajda Lajos Stúdió alkotóközösségével. 2009 óta él és alkot Szentendrén.

– Mondhatnánk szokatlan szituáció. Nagynevű jelentős életművel rendelkező művész lakáskiállításán vagyunk. Szentendrén azonban ennek a szokatlan műfajnak is komoly hagyományai vannak, ugyanúgy, mint a szentendrei szabadtéri tárlatoknak. Úgy tűnik, Szentendrén mindenütt otthon van a művészet, és ez jól van így a Képzőművészet hazai fővárosában – kezdte köszöntőjét Gyürk Dorottya. – Gosztola Gábor életműve következetes, megalkuvást nem ismerő. Talán a felmenők példája hatott rá, vagy egyenesen a génjeiben örökölte katonatiszt pilóta édesapjától és kompromisszumok árán elérhető előnyökre szert tenni – semmilyen körülmények között – nem kívánó édesanyjától. Gosztola Gáborral készült interjúban olvastam, hogy amikor édesanyját megfenyegették, hogy elveszíti állását, ha fiát hittanra járatja, ő a hittan órát választotta. Gosztola volt az a művész, akinek a szabadságnak az foka, amit a Kádári szovjet diktatúra időszakában egyedülálló módon a Vajda stúdió művészei kiharcoltak maguknak – sem volt elég. 1979-ben egy csoportos kiállítás alkalmával megjelent zsűri arra kérte hogy a Triptichon Hungarorum, avagy a Szabadság redukciói című három képből álló műegyüttesének címét változtassa meg, mert csak akkor szerepelhetnek a művek a kiállításon. Akkor Gosztola ahelyett, hogy mérlegelte volna a felkínált lehetőséget, fogta a rajz mappáját becsomagolta a képeket, egy rövid szervusztok-ot mondott és távozott. Ekkor hosszú időre, majd 20 évre megszakadt a kapcsolata a Vajdásokkal, hogy aztán 2002- ben a Műcsarnokban ismét együtt szerepeljen velük.
Novotny Tihamér művészeti író az öntörvényű művész életművét GOSBIOZMOS – VégtelenBeFeléFordulás című írásában méltatta:
– Gosztola Gábor képei valóban fényből, szépségből és szenvedélyből, szenvedésből, elmúlásból szövődnek egységes eggyé, egésszé. A „küszöb feletti” és a „küszöb alatti” életminőségek, a tudatfeletti és tudatalatti képzetek, a mikro- és makroszintek, a kozmosz és „biozmosz”, a pillanatnyiságok és az örökérvényűségek olvadnak valamiféle organikus-látomásos, biomorf-szürreális részegész összegződéssé a teremtő szépség teljesség-kifejezőképességének jegyében.
Nem tudok más metaforát találni ábrázolási módjára, mint azt, hogy ő, mintha becsukott szemmel, mintegy magához szorítva – mint amikor megcsókolunk, magunkhoz ölelünk valakit, s érezzük a bőr illatát, a hús tapintásának, ízlelésének, az izmok, inak, vérerek, csontok mozgásának, lüktetésének, ropogásának, zenéjének tudatmódosító hatását –, tehát belső látása által, szinesztéziás érzetképzetei segítségével változtatná meg az emberi test, a külvilág formáinak alakját, útját, térfogatát, térhelyzetét, illetve térfoglalását. Fikciós szemléletű ábrázolásai során összeolvad a szemmel érzékelhető világ az utó- vagy emlékképekkel, a fantázia teremtményeivel; a látvány a képzelgéssel; a bőr felszíne a bőr alatti sejtelmekkel, izomrostokkal, idegekkel; a drapéria a tájjal; a test a hegyekkel és völgyekkel; a tudatkamrák a világegyetem energiamezőivel és féreglyukaival.
A művész ott áll a zömében a ’60-as évek közepén-végén, valamint a hetvenes évek elején készült „csöndtestjei”, „téridoljai” és „totemjei” előtt, és cirka ötven év eltelte után is egyre inkább kitetszik, hogy fizikai, lelki és szellemi értelemben mennyire egylényegű alkotásaival! GOS, alias Pápai Gosztola Gábor tehát azt vallja, hogy „minden éppen aktuális képzőművészeti irányzat mellékes a művész számára, csak egy mércéje van, függetlenül témájától és műfajától – a teremtett világ lényegének megragadása, a szépség kutatása. Mint bányamunkás tárnák mélyéről hozza felszínre az eltemetett, elfelejtett princípiumot: a szépséget, és teremti meg vele saját mitológiáját. (…) Ezért nem zavarja a művészt életművének sokfélesége és sokirányúsága, mert törekvéseinek a „szépségkutatás” a közös nevezője és eredője. Vagy, ahogy ő fogalmazza (…) verseskötetének nyitó költeményében: „BEKÖTTETETT AZ ELMÉNK / SZEMMEL FÜLLEL ÉRZETEKKEL / A FÉNY ZSILIPJEI KINYITVA / TOMBOL AZ ÁR HOGY TÉVELYEGJ”.
Mert az az ember, aki fejlettségének egy bizonyos fokán, már nemcsak néz, de lát is, a kutatások és kísérletezések, a kételkedések és keresések, az örömök és gyászok, a próbatételek és kísértések útján halad személyiségének biológiai, lelki és szellemi megformálódása felé.

 

Fotók: Spellenberg Bálint