2024. július 23., 18:44

Ha nyár, akkor minden évben megkerülhetetlen úti cél Szentendre, hiszen az ezerarcú művészvárosban színes, izgalmas és minőségi programok várják a közönséget. Az idén 55 éves Szentendrei Teátrum előadásai, a Dunakorzóra kihelyezett új, színes nyugágyak, a Ferenczy Múzeumi Centrum inspiráló és egyedi kiállításai, valamint a gasztronómiai ízkavalkád a lángostól a Szamos Cukrászdáig: mind örömmel csábít és igazi élményt ígér. A Szentendrei Teátrum jó hangulatú sajtóeseményén július 18-án, csütörtökön, mindezekből ízelítőt kaphattak az újságírók.

A Ferenczy Múzeum „A gyűjtemény” című állandó kiállításában Gergye Krisztián várta a tudósítókat, ahol Szabó Noémi kurátorral tartott rövid és személyes hangvételű tárlatvezetést. Gergye Szinesztézia című tánc-reflexióival másodszorra lép fel a Teátrumban augusztus 3-án, immár egy új, átdolgozott verzióval. Az előadás a képzőművészet és a tánc párhuzamaira fókuszálva performansz-etűdök füzéréből áll, melyben a két előadó, Nagy Csilla és Gergye Krisztián, egy-egy gondosan kiválasztott műalkotásra adott reflexióit láthatjuk. A résztvevők kis ízelítőt kaptak az előadásból, hiszen Ország Lili bábfigurája is megelevenedett a képtárban.

Rövid és hangulatos séta után, a Dunaparti Művelődési Ház kertjében Lőrinczy György, a Teátrum igazgatója üdvözölte az összegyűlteket, köztük a jelen levő művészeket: Csákányi Esztert, Náray Erikát, Szinetár Dórát, Bíró Esztert, Feledi János táncművészt, Faragó András „Topyt”, Papadimitriu Athinát, Sajgál Erikát és a végzős színművészeti egyetemista Fülöp Kristófot.

Az igazgató röviden ismertette az idén 55 éves Szentendrei Teátrum nyári évadát, ahol visszatérő előadások éppen úgy helyet kapnak, mint a formabontó tánc és zenei programok és a komolyabb vagy könnyedebb hangvételű színházi előadások. A Dunakanyar a Szamos Cukrászdából kiköltözik a Városházán felállított nyári színpadra augusztusban két alkalommal. Karinthy Ferenc egyfelvonásosában Szinetár Dóra és Makranczi Zalán évődnek egymással mindaddig míg őszinte, vicces és néhol szomorú párbeszédük végére szerelembe esnek. És újra lesz régizene Szentendrén! A Barokk udvarlás kisfesztiválon korhű hangszereken, korabeli játéktechnikával elevenedik meg Európa 17-18. századi miliője. Idén a barokk zene egyik különleges helyszíne, Anglia kerül a középpontba. Az esti hangversenyek mellett ingyenes minikoncertekkel is találkozhat a közönség: a Fő téren, a Szerb Múzeum Kávézó udvarán és a Dunaparti Művelődési Ház udvarán az angol barokk kamarazene remekműveit hallgathatjuk, melyekből Séra Anna és Illés Szabolcs adott ízelítőt a sajtóeseményen. Ahogy minden évben, úgy 2024 nyarán újra üdvözölhetjük a Cziffra Fesztivál egyik programját a Teátrum kínálatában. A Találkát adott a sors című esten Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, aki Cziffra örökségének egyik leggondosabb művelője, Gubik Petra Junior Príma-díjas színésznő segítségével idézi fel Cziffra György sorsának fontos mozzanatait.

Az irodalmi programok közül Lőrinczy György kiemelte a Müller Péter Szeretetkönyv című művéből készült színpadi játékot, amiben Papadimitriu Athina, Kutik Dezső zenei kíséretével reflektál szerelemre, barátságra női és férfisorsra, korunk érzelmi zűrzavarára és az elmúlhatatlan égi szeretetre.

A Vajda Múzeum idén Hanna-kertté változik, hiszen Bíró Eszter HANNA-szabadesés több szólamban című estje újra látható lesz, de érkezik Pálos Hanna, a Katona József Színház színésznője is, a Mély levegő című monodrámával. Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több. Szó van benne elnémulásról és szembenézésről, emlékekről, lazaságról, hóhullásról és kánikuláról, de legfőképpen az önmagunkhoz való hazatalálásról. Halász Rita, azonos című regényével 2021-ben elnyerte a Margó-díjat és felkerült a Libri Irodalmi Díj 10-es listájára is.

A Szentendrei Teátrum hagyományaihoz egyaránt hozzátartozik a színészóriások meghívása és a fiatal egyetemistáknak játéktér biztosítása. 2024 nyarán az előbbieket Csákányi Eszter képviseli, aki az, Amikor találkoztam Barisnyikovval című darabbal augusztus 18-án lesz látható a Városházán. A Kolozsváron született Marosán Henriett koreográfus, balettmester, a Ceaușescu-rendszer elől menekülve települt át Magyarországra, a kommunizmus viharaiban megélt pályakezdéséről Bodor Johanna írt regényt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős zenés színművész osztálya pedig bemutatja Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című előadását, melynek zenei vezetője a szintén végzős Fülöp Kristóf.

Végül, de nem utolsósorban, Lőrinczy György örömmel jelentette be, hogy a Nemzetközi Cigány Dal Napja augusztus 8-án a városba érkezik, mely a sokszínűséget ünnepli cigány és nemcigány művészek részvételével. Tíz magyarországi városban, köztük rendkívüli húzónevekkel Szentendrén is – Canarro, Várkonyi Csibészek, az Etnorom Szalóki Ágnes közreműködésével és a Kal Rock’n Roma –, öt külföldi helyszínen, közel negyvenöt fellépő zenekarral.

A sajtóeseményen részt vett Szentendre város képviseletében Pilis Dániel alpolgármester is, aki elmondta, hogy a város kulturális intézményeinek együttműködése elengedhetetlenül fontos, hiszen Szentendre művészvárosként számtalan programot kínál az idelátogatóknak és a városlakóknak egyaránt. Az intézmények együttműködésével egész évben minőségi programokat biztosítanak a közönségnek, melyben megtalálható a képzőművészet, koncertek, színházi előadások, mozifilmek és fesztiválok kavalkádja.

Borbély-Tardy Anna a turisztikai iroda vezetője és a Ferenczy Múzeumi Centrum kinevezett igazgatója, az „ezerarcú művészváros” koncepció ötletgazdája elmondta, hogy „Ebben a sokajkú, soknemzetiségű városban a Duna kreatív energiái biztosítják annak folytonos megújulását, ami hol a szőlőtermesztésről, hol a kereskedelemről, hol a borkultúráról lesz híres a történelemben, vagy éppen nyaralófaluként vonul be a köztudatba. Egy olyan közösség ez, ahol ahány művész él és dolgozik, annyi arcát mutatja a város is. Itt vár minket a sarki lángosos, ahogy a fine dining is két utcával odébb. Nagy kirándulásokat tehetünk az erdők ölelésében, de a magaskultúra, a művészetek sem kell, hogy hiányozzanak az életünkből Szentendrén. A szűk sikátorok és utcácskák a tágas dunai panorámához vezetnek el minket. Sokak számára egy Budapest melletti alvóváros ez, de erős identitású közössége egyedülállóvá teszi.” A turisztikai iroda vezetője bemutatta a Dunakorzóra tervezett új nyugágyakat is, ahol a színes felületeken a város egy-egy ikonikus szavával csalogatják a nagyközönséget. Van itt „fagyi” „Dunakanyar” „kultúra” vagy „lángos” felirat, ki-ki megtalálja azt, amit a legjobban szeret.

A jelen levő művészek azonnal felavatták a napozószékeket és Papadimitriu Athina, Kutik Dezső kíséretében, a Szeretetkönyv egyik dalát is elénekelte.

A jó hangulatú sajtóeseményt közös lángosozás zárta.

A sajtótájékoztatón készült rövid, videós összefoglaló:

Program: https://szentendreiteatrum.hu