2025. február 10., 22:08

A kormány évek óta változatlan normatívával, vagyis egyre kisebb arányban járul hozzá a megyei múzeumok fenntartásához.  Szentendre polgármestere szerint azonban a megyei múzeumi intézményi feladatok ellátásából nem vonulhat ki az állam, ezért levélben fordult Nagy Márton nemzetgazdasági,  Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős, valamint Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterhez. Az állammal közösen fenntartott Ferenczy Múzeum Centrumra Szentendre idén már két és félszer többet fordít, mint amennyi az állami normatíva.

A megyei feladatokat ellátó szentendrei múzeum normatív finanszírozásából az elmúlt években több lépésben visszalépett az állam. 2018-ban még 183 millió forint volt az állami hozzájárulás, ám ez 2021-re lecsökkent 175 millió forintra, és azóta változatlanul a 175 milliós állami támogatást kell egyre növekvő mértékben kiegészítenie Szentendrének ahhoz, hogy az FMC működni tudjon.

A Ferenczy Múzeum Centrum (FMC) finanszírozásáról és a múzeumi infrastruktúra megmentése, kiemelten az épületállomány, azon belül a Barcsay Múzeum felújítása érdekében Fülöp Zsolt egyeztetést kezdeményezett a kormányzat illetékeseivel.

A városvezetés elkötelezett az FMC kulturális küldetésének támogatása mellett, ugyanakkor – írja a kormány tagjainak címzett levelében Fülöp Zsolt – „Pest vármegye múzeumának, a Ferenczy Múzeumi Centrum fennmaradásának biztosítása,  kulturális küldetése feltételeinek garantálása nem lehet kizárólagosan Szentendre város felelőssége”.

Szentendre polgármestere ezért azt javasolja, hogy az állam és az önkormányzat között arányos legyen az intézmény fenntartásának finanszírozása, és a Ferenczy Múzeum által magas színvonalon ellátott, ám nem egy kisvárosra méretezett feladatokhoz szükséges forrásokat legalább a város által nyújtott támogatással azonos mértékben biztosítsa a kormány.

Fülöp Zsolt levelében hangsúlyozta, hogy az állam egyre csökkenő szerepvállalása veszélyezteti az alapvető feladatellátást, kulturális örökségünk megőrzését, méltó bemutatását és továbbhagyományozását a következő generációknak. A múzeum épület-állományának jelentős része kritikus állapotban van, múzeumi feladatellátásra, kiállítások megrendezésére nem, vagy csak korlátozottan alkalmas. A szakértők, szakdolgozók évek óta alulfinanszírozottak.

„A kultúra közös ügyünk, közös feladatunk és közös felelősségünk” – írta levelében Szentendre polgámestere, a város idei költségvetésének elfogadása előtti egyeztetést kérve a minisztertől.