2017. július 24., 17:50

Ismét csodás hétvége volt Szentendrén, július 22-23-án a 13. Ister Napokon!  A Szentendre helyi hagyományaira épülő népszerű fesztivál csúcspontja idén is a különleges, zenés gyertyaúsztatás páratlan látványossága volt szombat este. A gazdag programsorozat és a fesztivál főszereplője, a Duna, azaz az Ister rengeteg látogatót vonzott.

Számos vízi és vízparti program közül lehetett válogatni: napközben evezős és sportversenyek, a parton játékos programok zajlottak. A programok között az Egészséges Városért Közalapítvány egészségkamionjába beugorhattak az érdeklődők, ahol 35 féle átfogó szűrővizsgálatot végeztek. A gyerekeket rajzverseny, tombola, mutatványosok, színházi programok várták, készíthettek üzenettutajt és süthettek kürtős kalácsot. Fantasztikus koncertet adott a Szeder zenekar, Szabó Enikő és Zenekara, Borbély Mihály Polygon, Petruska, a Cimbaliband és Danics Dóra.

A Duna-korzón szombaton koraeste a görög táncházban már hatalmas tömeg hullámzott az Akropolis Compania Zenekar és az Ellinizmosz Táncegyüttes műsorán, és a gyertyaúsztatás után a koronát a Vujicsics együttes tette fel a rendezvényre: varázslatos hangulatot teremtve az önfeledt kólózáshoz. A vasárnapi fesztiválzáró koncertet a hallatlan profizmussal játszó Góbé zenekar adta, a színpad előtt táncoló közönség hálás tapsa kíséretében. Reméljük, jövőre is jönnek!
Le a kalappal a szervezők csapata előtt, köszönjük az élményt!

Fotók: Deim Balázs

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
ked 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 09

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
ked 09

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
ked 09
ked 09

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
ked 09
ked 09
ked 09
ked 09

Dunavirágmentés Szentendrén

augusztus 9.. 19:00 - 22:00
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26