2020. május 11., 09:03

A különféle csalásoknak, átveréseknek bárki áldozatul eshet. A tapasztalat azt mutatja, hogy az áldozatok rendkívül széles körből kerülnek ki, létezik azonban egy különösen sebezhető réteg, ez pedig az idősek csoportja. Elsősorban nekik szól a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Csalóakadémia című filmsorozata. A filmek szereplői Gáspár Tibor és Jéger Zsombor, akik a mestert és tanítványát alakítják. Gáspár Tibor, a rafinált öreg róka, az ifjú és ambiciózus, ám rutintalan segítőjét próbálja bevezetni a szakma rejtelmeibe. Miközben a sorozatban az ifjú titán egyre jobban ráérez a műfajra, a nézők megismerhetik csalók leggyakoribb trükkjeit, végtelen kreativitását. A filmekben persze nem szerepelhet az összes ámítás és hazugság, amit bevetnek a bűnözők.

A tanulság az, hogy a báránybőrbe bújt farkas bármikor megjelenhet az életünkben, de kellő óvatossággal, éberséggel elkerülhetjük, hogy megszabadítsanak értékeinktől. Az idősekre a szokásosnál több bűnöző koncentrál, nagyobb rajtuk a nyomás, többen próbálják meg kihasználni jóhiszeműségüket, arra számítanak, hogy korukból fakadóan könnyebben átverhetők másoknál. Ez talán így is van, ha felkészületlenül éri őket a csalók próbálkozása.

Az idős emberek védelmében, az áldozattá válásuk megelőzésében a legfontosabb szerepet a közeli hozzátartozók, rokonok, barátok kapják. Ők azok, akik segíthetnek tájékozódni, felkészíteni őket a filmekben is bemutatott helyzetekre. Egy gondos unoka, egy törődő rokon, figyelmes barát lehet a legnagyobb támasz a bajban. Ezért nemcsak az idős emberek tájékoztatása, hanem a család, a rokonok figyelmének felkeltése is.

A kisfilmek megnyithatók az alábbi linkről:

https://bunmegelozes.blog.hu/2019/11/04/csaloakademia_igy_verik_at_az_idoseket_a_csalok

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget a 107 vagy 112-es segélyhívószámon!

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
pén 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
pén 29

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.